Itt jártunk...

Lelkes család- és gyermekvédős nappalis, neveléstudományi MA-s levelezős hallgatókkal két családok átmeneti otthonába és egy családsegítő szolgálatnál jártunk karácsony előtt: vittünk az általuk összegyűjtött adományokat, szeretetet, egy kis közös zenélést, játékot. Jó volt látni a családok örömét, a gyerekek játékát és nem utolsósorban a hallgatók lelkesedését. Büszke voltam rájuk... Köszönöm Mindenkinek ezt a két napot!

karácsonyi adomány

Igazán büszke vagyok a nappali tagozatos család- és gyermekvédős hallgatókra emiatt az ötlet miatt, amennyire tudom támogatom. Örülnénk annak, hogyha Ti is hozzá tudnátok járulni amennyire csak tudtok, ha másként nem, akkor azzal, hogy facebookra, iwiwre kiteszitek. Köszönöm! Majd jövök részletes beszámolóval, de most dolgozatokat javítok...Judit

Kedves Ismerőseim!
Az ELTE család-, és gyermekvédő szakja karácsony alkalmából adomány
gyűjtésbe fogott gyermekotthonok és gyermekvédelmi intézményekben élő
gyermekek számára!
Lehet segíteni játékokkal, tartós élelmiszerrel, papíráruval,
ajándékcsomagokkal, de akár pénzzel is! Kérek mindenkit, aki úgy érzi,
hogy szeretne segíteni abban, hogy ezek a gyerekek is mosolyogjanak
karácsonykor, az állítson össze egy kis csomagot, melyet személyesen
bevihet az ELTE-PPK (1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.) épületébe, a
210-es szobába (hétfőtől-csütörtökig 9-16 óráig és pénteken 9-15 óráig)
Kempf Katalinnak. Amennyiben pénzt szeretnél adományozni, arra is van
lehetőség, szintén Kempf Katalinnál hagyható a pénz. Minden átvett
adományról igazolást állítunk ki és tájékoztatjuk az adományozót, hogy
mely intézménybe juttattuk el ajándékát. Illetve, ha nem ér rá az
adományozó, akkor felveheti a kapcsolatot a hallgatókkal az
elte.csv@freemail.hu e-mail címen! További információk kérhetők Hegedűs
Judittól, aki a szakirány felelőse (hegedus.judit@ppk.elte.hu).
Köszönünk minden segítséget! Kérlek titeket osszátok meg, és osztassátok

meg ismerőseitekkel is ezt az üzenetet! Szép karácsonyt kívánnak az ELTE

PPK család- és gyermekvédő tanári mesterképzés hallgatói!

Túl az ONK-n...

Több mint 10 évvel ezelőtt Csapó Benő indította el útjára a hagyományok szerint minden év őszében megrendezett Országos Neveléstudományi Konferenciát. Kezdettől fogva végigkísérhettem először hallgatóként, majd résztvevőként a konferencia útját, most pedig titkárként néztem végig a szervezéstől kezdve az utómunkálatokig. Azt elmondhatom, hogy az utóbbi hetek, hónapok legfőbb elfoglaltságom a XI. Országos Neveléstudományi Konferencia szervezése volt. Tanulságos kaland ez mindenesetre arról, hogyan kell bánni nehezen kezelhető és problémát problémára halmozó kiadókkal (sokkot kaptam, amikor megláttam a tollat, a kötetet - letagadom, hogy ehhez közöm volt), a lemondást meg nem értő büfésekkel, és a jelentkezők jogos, jogtalan igényeivel. Ez egy hosszú toleranciatréning volt számomra, megtapasztalhattam, mennyire nehéz úgy dolgozni, hogy nem Te választod meg azokat 100% mértékben, akikkel együtt akarsz dolgozni és akiket ismersz., akikben megbízol. Ha nem lett volna mellettem Kempf Kati, biztosan megőrültem volna, hihetetlen volt az az energia, erő, lelkesedés, ahogyan a problémákat kezelte. És talán hálás leszek azért is ennek a feladatnak, hogy a közvetlen tanszéki munkatársakkal egy véd- és dacszövetség, nagyon jó kis csapatmunka alakult ki: Baska Gabi, Pirka Vera, Garai Imre és Szabó Zoli volt a kemény mag, de háttérből támogattak minket igen sokan: Tészabó Juli, Busi Eti, Foghűy Kriszti, Csík Orsi, Salát Magdi, Pénzes Dávid, utolsó pillanatos segítségként Mag Mari, Csöndes Zsuzsi és Lukács Gizus. A konferencia napjain óriási nagy biztonságot adtak a regisztráción, a termek kezelésében azok a hallgatók, akik támogatták és őszi szünetüket feláldozva ott voltak a konferencián. A Bárczi-s kollégák Torontáli Nórával az élén hihetetlen nagy segítséget adtak, hogy minden flottul menjen. Az ellátás biztosításában a Trófea Grill munkatársai és vezetője, Horváth Tamás óriási nagy biztonságot adott. Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy ezt nem lehet megcsinálni ép ésszel, de sikerült. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy támogattak minket ebben a nagy munkában, elviselték türelmetlenségünket, kritikánkat, maximalizmusunkat. Gazdagabb lettem sok tapasztalattal, és azzal a tudattal, hogy az utam a tanítás, a gyermekvédelem (már amit hagytak belőle) és a kutatás. Azt hiszem, helyemen vagyok...

Dés László - Legyen úgy...

Falus Eszter emlékére...

Válasz Orsós András kérdésére

A facebook-on egyik kedves ismerősöm, Orsós András kérdezte a véleményemet erről az ügyről. Érdekes és nagyon szakmai kérdést vet fel ez a ügy: vajon mennyi joga van és milyen eszközök léteznek az ön- és közveszélyes gyerekek fékezésére? Néhány évvel ezelőtt felháborodottan vertem volna a tam-tam dobot, de ma már nem ennyire feketén-fehéren értékelem a helyzetet, mint néhány évvel ezelőtt. Hiszem és vallom, hogy tilos bármilyen hatalmi helyzetben visszaélni hatalmunkkal - és ez - látszólag - egy ilyen helyzet, de vajon itt minden esetben a hatalommal való visszaélésből cselekszenek így? Ebben már korántsem vagyok biztos. Ha egy gyerek bármilyen okból (akár kábítószer-fogyasztásból, vagy pszichiátriai betegségből adódóan) annyira agresszív lesz, olyan viselkedést produkál, hogy tör-zúz, nekiront a gyerekeknek, az ablakból ki akar ugorni stb., vajon nem jobb neki, ha mást nem tudnak csinálni a kollégák, hogy egy biztonságos helyre viszik, ahol figyelik, nem hagyják magukra és dühönghet? Nem bezárják és étlen-szomjan, indok nélkül ott tartják, hanem hagyják, hogy lehiggadjon felügyelet mellett. Annyiszor felmerül a kérdés, vajon az egyén és a csoport érdeke a döntőbb? Ha bent hagyom a csoportban, miképpen fog hatni a többiekre? Milyen károkat fog okozni társaiban, a környezetében? Amikor olyan gyerekkel találkozik az ember, aki egymaga széttép egy matracot, akkor azt hiszem, hogy jobb elkülöníteni és olyan szakember segítségét kérni, aki ért hozzá.  Nem azt mondom, hogy jó a dühöngőszoba, de nézzük meg már, hogy a gyermekotthonokban, zárt intézetekben - mondjuk nem Budapesten, hanem egy kevésbé frekventált vidéken, ahol még kevesebb az esély gyermekpszichiáterhez hozzájutni, ezt Szabó Máté ombudsman is megerősíti - milyen lehetőségeik vannak a munkájukat amúgy jól végző kollégáknak. Vajon mennyire készítették, készítettük fel őket ilyen helyzetek kezelésére? - ezek mind-mind olyan kérdések, amiket ritkán teszünk fel magunknak és még ritkábban válaszolunk rá. De az éremnek van másik oldala is: nem ismerem, nem tudom, hogy Kecskeméten mi a helyzet, de ha kívülállóként és elméleti szinten, az íróasztal mögül nézem a helyzetet, akkor előfordulhat a hatalommal való visszaélés is, amikor az elzárást, elkülönítést fegyelmezésként használják - erre nagyon jó kis olvasmány Foucault alapműve (hát ha valakinek meglenne: Felügyelet és büntetés... nekem csak fénymásolatban van meg, már évek óta vadászok rá...). Ez pedig erkölcsileg, pedagógiailag elítélendő és büntetendő, ez ellen pedig minden eszközzel és emberjogi szervezettel együtt küzdök. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az utóbbi esetben sem biztos, hogy büntetésre van szükség, hanem talán szakmai segítségre, támogatásra, hogy a rosszul berögződött problémakezelésük konstruktívabb legyen.
Röviden és velősen ez a véleményem kedves András :-). És ha már itt tartunk, kíváncsian és félve várom, mi is lesz a fiatalkorúak ügyével, hogy kissé leegyszerűsítve bárki tárgyalhatja ügyüket... 

Konferenciaszervezés...

Azt hiszem, hamarosan állást kellene váltanom: ahelyett, hogy jó kis levéltárakban ülnék, vagy böngészném az OPKM rejtett kincseit, esetleg a klienseimmel, hallgatóimmal foglalkoznék, már megint (nem igazán önkéntes) konferenciaszervezés van napirenden... Ismét rájöhettem, mennyivel jobb gyermekvédelemben dolgozni-tanítani-kutatni. Hát így vagyunk 35 fokban :-).

Heim Pál Kórház gyermeknapja

Ma ismét nagyon érdekes élményben volt részem: a Heim Pál Kórház gyermeknapján voltam ott a tököli bv-s kollégákkal és két fiúval. Persze ennek megvan a maga története: egyik este Antival beszélgetve arról beszélgettünk, mit is lehetne csinálni azzal a sok-sok cérnaképpel, amit a fiúk csinálnak. És jött a zseniális ötlet Jutka nénitől, miért nem adományozzuk el? Sok-sok gondolkodás után a Heim Pálra esett a választásunk, ennek több dolog miatt is örültem: beteg gyerekeken segíteni jó dolog, ráadásul nekünk is jó tapasztalataink voltak a kórház orvosaival, ápolónőivel kapcsolatban. A hallgatók, fogvatartottak adományaiból sikerült meghívni az eseményre a nagyon jó kis muzsikát játszó Katáng együttest is, illetve 20 zseniális cérnaképet adományoztak a fiúk. Ami talán a legkedvesebb dolog volt, hogy az itt lévő gyerekeknek megmutathatták, hogyan készül is a cérnakép, még autogramot is kértek tőlük, a gyerekek az ölükbe ültek, beszélgettek velük. Hogy miért is fontos mindez? Egyrészt többen látják azt, hogy ezek a fiúk képesek jót is tenni, másrészt nekik is fontos látni, hogy vannak elesett, náluk sokkal jobban kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekek. Örültem, hogy ott lehettem, csak azért voltam szomorú, mert az ötletgazda nem tudott ott lenni...

Itt jártam...

Az elmúlt napokban érdekes élményben volt részem. Van egy tantárgyam, amivel igen nehezen tudok mit kezdeni. Valahogy nem sikerült ráhangolódnom, megtalálnom azt, hogy mit is csináljak. Voltak mindenféle ötleteim, hogy miként is lehetne a neveléstörténetet közelebb hozni a hallgatókhoz - szerintem ez nem egyszerű feladat. Végül a demokratikusnak tűnő félév kezdésünknek az lett a végeredménye, hogy a hallgatók gyermekvédelem történetét akartak hallgatni - nagyon örültem ennek. Ezen óra keretein belül a hallgatókkal elmentünk a Rendőrségtörténeti Múzeumba. Azt hiszem, hogy sose jutott volna eszembe elmenni ide, de nagyon pozitívan csalódtam. Néha kicsit horrorisztikus, de szakmailag érdekes élmény volt - ráadásul grátisz tárlatvezetést is kaptunk. Szóval csak ajánlani tudom, hogy néha-néha az ember kevésbé középpontba lévő múzeumokba is elmenjen. Jó élmény volt...

Panasznap...

Már két hete folyamatosan szakdolgozatokat olvasok, jót-rosszat - nagyon vegyesen. De most muszáj egy kicsit panaszkodnom... Amellett, hogy voltak, vannak olyan dolgozatok, amik tényleg korrekt, szorgalmas munkák, sőt gondolkodó emberektől származó produktumok, de egy-két esetben szinte sírva fakadnék: vajon miért is kell adnunk mindenkinek diplomát? Azt gondolom, hogy az nagyon fontos egy pedagógusnál, hogy képes legyen rendszerben gondolkodni, lássa a társadalmi összefüggéseket, hol is van az az adott probléma az egész neveléstudomány rendszerében. Ha már a pedagógus közhelyeket pufogtat, akkor miért is reménykedek abban, hogy képes lesz a diák a szövegértelmezésre, a forráskritikára? - azt hiszem, hogy valamit nagyon-nagyon rosszul csinálunk szakdolgozat ügyében, de lehet, hogy csak én...   Nem bírom a szakdolgozatban a mottókat, a közhelyeket, a könnyfacsaró idézeteket és még kevésbé bírom azt, hogyha stilisztikailag pocsék - hogy fog így kommunikálni a szülővel, ha egy tisztességes magyar mondatot nem tud leírni?  Persze én is tipikus pedagógus vagyok - ahelyett, hogy örülnék annak, hogy vannak remek és kiváló munkák, itt siránkozok :-). 

Túl a konferencián... 3.

Túl a harmadik szakmai napon is és most meg nagy küzdelem a lemaradásaim behozására, van mit :-). Érdekes volt ez a nap is, jó nagy vita lett a szekciónkban, és sajnálattal tapasztaltam, hogy milyen előítéletek vannak még szakmai körökben is a fiatalkori bűnelkövetőkről, a bv világról. Nem volt jó érzés hallgatni, de azt hiszem, hogy nem voltam egyedül ezzel az érzéssel a szekcióban. Emellett a rossz élmény mellett nagyon sok lelkes és kedves kollégával találkoztam, ami abban megerősített engem, hogy mégiscsak érdemes az együttműködést támogatni.

Elindult egy új börtönös blog...

Egy újabb bv-s kollégája is segít nekünk, civileknek abban, hogy a börtönvilágot megismerhessük, blogja itt érhető el: Világ a rácsok mögött... Nekem tetszik :-)

Hófehérke és a hét priuszos törpe - Tököli fogvatartottak előadása

Fotók...

Túl a konferencián... 2. + köszönet

És máris jön a folytatás :-)... másnap reggel igen gyűrötten, kissé hisztérikusan indítottam, mert egyik szekcióvezetőnk bedobta a törülközőt, amitől én totálisan pánikba estem. De megoldódott minden. Ez is érdekes nap volt: az agyamban az volt, hogy ennek a napnak az együttműködés köré kellene szerveződnie, ebből is adódott, hogy sokféle előadónk volt. Már a telefonbeszélgetéseink is meghatározóak voltak nekem dr. Laczkovics Mária ügyésznővel, éreztem, hogy lenyűgöző emberrel fogok megismerkedni. És mintha szívemből szólt volna: vajon miért történhet meg az, hogy a bv-kbe, javítókba kerülő gyerekek 50%-a nem kerül a gyermekvédelmi jelzőrendszer látókörébe? Hogy is működik a rendszer? - ezekre a kérdésekre már én is évek óta keresem a választ. Őszintén szólva nekem nagyon rosszak a tapasztalataim: ritkán látom azt, hogy működne a rendszer rendszerűen, inkább informális kapcsolati hálókban gondolkodhatunk, ugyanakkor döbbenten látom azt a folyamatot, hogy az iskolai gyermekvédelem támogatása helyett folyamatos megvonások vannak - hol is van ebben a történetben a gyermek mindennek felett álló érdeke? (amúgy én ezt a szlogent nagyon utálom, üres, nincs megtöltve tartalommal). És jött a következő előadónk dr. Sófi Gyula - egyszerűen zseniális és lenyűgöző volt. Hihetetlen nagy tudású szakember, aki nagy alázattal támogatja a gyermekpszichiáterek munkáját. Fliegauf Gergőt nem kell bemutatnom, nekem egyik kedvenc olvasmányom börtönblogja. Most sem csalódtam benne, nekem mindig mond újat, elgondolkodtat, egy olyan utazásra hív a börtönvilágba, amit szerintem csak ő tud és lát - tényleg igazuk van blogjának hozzászólóinak, hogy Gergő egy szakceleb. Én meg csak örülök, hogy mindig hagyja magát becserkészni. Borgulya Zolinak meg azért örültem, mert egy volt bv-s mutatta meg, hogy mit lehet tenni ezért a világért az oktatásügyért - nagyon tisztelem őt és feleségét, Zsuzsát, hogy olyan remek oktati tevékenységet végeznek, amit látok többek között Tökölön. Kicsit elcsúsztunk, így a bv-s kollégák előadása előtt ismét megnézhettük a priuszos törpéket és volt, aki ebédelt. Én meg rohangáltam :-). Megint kitettek a tököli kollégák magukért: Nagy Klári előadása a pszichoszociális körletről és a fiú verse az abc betűivel sokakat meghatott, dermedt csend volt a vers egyes sorainál - közben nekem meg azon járt az agyam, hogy mennyi tehetség van itt elzárva - mintha az első nap is erre a következtetésre jutottam. Kövesdi Ricsi szokás szerint szórakoztató előadása a börtönben zajló játékokról megmutatta azt, hogy mennyire más a benti világ és mennyire nem is játék ez a játék. Aztán irány a szekciók: bár eredetileg Gergővel lettem volna, de inkább Laczkovics Mária és Maros Mária szekciójába kacsintottam be. Kicsit elszomorodtam azon, hogy kevesen mentek a segítők segítése szekcióba, talán nem várunk segítségre? - azért ennek érdekes üzenete volt nekem. Az biztos, hogy nem a szekcióvezetőnek szólt, hiszen Szarka Attila vezényelte le a délelőttöt, nekem nagyon tetszettek átvezető gondolatai, értelmezései. Picit azt gondolom, hogy talán nem szeretünk szembesülni magunkkal - ezen talán érdemes elgondolkodni nekünk is. Topa Zoliék dinamizmusa ismét lehengerelte a résztvevőket, persze jó értelemben, Virágh Judit és Hegyi Nóra elvarázsolták a művészetterápiával a hallgatóságot és Bacsó Marika Farkas Judittal az együttműködést járták körbe. Én meg csak sajnálkoztam, hogy megint nem hallottam mindenkit. A zárógondolatoknál azt hiszem kicsit pesszimista voltam, pedig nagyon sokat adott nekem ez a konferencia mind szakmailag, mind emberileg. Szakmailag mindaz, amit hozott nekem:
- igyekszünk erősíteni az intézmények közötti együttműködéseket, ezt örömmel látom, hogy a NEFMI képviselője is támogatja
- az iskolai gyermekvédelem támogatását határozottabbá kellene tenni - bár ezen a területen minden nagyon bizonytalan. Amit tudok, hogy egyre több helyen megszűnt a félstátusz, illetve nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a család- és gyermekvédő tanári MA-nak
- komplex bűnmegelőzési program kidolgozása szükséges - ehhez partnereink már vannak
- közösen kell pályázni, kutatni - nem tudjuk kikerülni a valódi és nem formális szakmai együttműködéseket
Ezeket egy kicsit árnyaltabban igyekszünk megfogalmazni és ennek a kriminál- és börtönpedagógiának, -pszichológiának érdekképviseletét ellátni, mert azt hiszem, hogy egyre nagyobb szükség van.
A szakmán túl nem szabad elfeledkeznem az emberi kapcsolatokról: olyan ritkán kapunk köszönetet, ezért is tartom felsorolni, hogy kik voltak azok, akik szabadidejüket, energiájukat áldozták az őrült ötletemért. Az első konferenciát Németh Évivel együtt szerveztük, az idei konferencia fő szervezését a BV részéről Gyurnik Marika és Komáromi Évi végezte el. Néha döbbenetes volt nekem, hogy mennyire ugyanúgy gondolkodunk Marikával, Évi pedig biztos és nem utolsósorban türelmes támasz volt a technikai részekben. De azért a mi részünk is képviseltette magát a szervezésben, kedvenc szobatársam, barátkozóm Baska Gabi, Kempf Kati - akit szerintem klónozni kellene - szokás szerint fantasztikus volt és a hallgatóim is. Voltak közöttük régi motorosok is, Nóra, Helga, Dorka, de a kriminálpedagógiai csoportom is kivette a részét a munkából - nagyon nagy köszönet illeti őket, hiszen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül vállalták, hogy két-három-négy napon keresztül dolgoznak. Hálás vagyok a bv-s kollégáknak is, akik rengeteget dolgoztak a büfénél (bár jelzem, hogy kávét nem kaptam a cipőmbe, pedig vártam Zsuzsitól), a forgalomirányításnál, az intézménylátogatós csoportnál és még inkább azoknak, akik felvállalták, hogy előadást tartanak. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy Varsányi Évi, Nagy Klári, Kövesdi Ricsi előadóként is remekül helyt álltak. És nagyon-nagyon hálás vagyok a plenáris előadóknak, Laczkovics Máriának, Vaskuti Andrásnak, Ruzsonyi Péternek, Fliegauf Gergelynek, Sófi Gyulának, Borgulya Zoltánnak, Maurer Péternek, szekcióvezetőinknek: Pregunné Puskás Gyöngyinek és Pekáry Lacinak, Barabás Tündének és Kovács Mihálynak, Bálint Edének és kollégájának, Bacsó Marikának és Farkas Juditnak, Laczkó Misi atyának, Gyurnik Marcsinak, Oláh Lacinak, Topa Zolinak, Keskeny Tamásnak, Maros Máriának, Szarka Attilának, aki nem csak szekciót vezetett, hanem szakmailag ötleteket adott a konferenciához. A konferenciához azért kellett egy befogadó intézmény és annak vezetőgárdája, nélkülük biztosan nem ment volna és persze ne feledkezzünk el a kis családomról sem, mert egy családi vállalkozás lett a végére: Szüleim borítékot ragasztottak, névsort készítettek, unokaöcsi és -hugi borítékolt - szóval mindenki be volt fogva. És nem utolsó sorban el kellett engem viselniük ezeken a napokon, leginkább Antinak - szerintem ez volt a legnehezebb feladat. Folyt. köv. március 19-én, amikor a februári konferenciára be nem fért kollégákat várjuk :-).

Túl a konferencián...

Amikor az ember túl van egy olyan eseményen, amibe sok energiát, szeretetet beletesz, a végén mindig egy kicsit kiürül, elfárad. Azt hiszem, hogy most én is így jártam... A múlt hét a Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia bűvkörében telt el, feszített volt a tempó, sok dologra kellett odafigyelni párhuzamosan, és az a két nap, ami egyrészt csodás volt nekem, másrészt pedig folyamatos izgalmi állapot, hogy minden rendben menjen, fontos esemény volt nekem. Csodás volt, mert nagyon sok kolléga szakmai és baráti támogatását élvezte a rendezvény és talán én is, jó volt látni, hogy mindannyiunknak ugyanaz a célja, hogy a társadalomban lévő nagyon negatív börtönképen és javítóintézeti képen javítsunk, megmutassuk azt, hogy az árnyoldalon túl mennyire sok szakmai tudás és szeretet van egy zárt világban, ahová a fogvatartott és nevelő ugyanúgy, de mégis egy kicsit másként be van zárva.
Érdekes volt hallgatni az előadásokat, első nap Vaskuti András beszélt a várható változásokról - talán most tudatosult bennem, hogy mekkora nagy baj is lesz az, hogyha minden bíró tárgyalhat fiatalkorúak ügyét, hogy az az 1913-ban megfogalmazott eszme, miszerint külön legyen fiatalkorúak bírósága, mert speciális tudás szükséges ehhez, egy pillanat alatt jogilag, politikailag szertefoszlik. Élveztem az előadását, bár én elfogult vagyok vele szemben, nagyon szeretem ahogy tárgyal. Ruzsonyi Péter a tőle megszokott profizmussal beszélt a nemzetközi vonatkozásokról, a csizmatáborokról, arról, hogy mennyire másként gondolkodnak nemzetközi téren a büntetés végrehajtásáról. Most először hallottam Maurer Pétert, aki igen kritikusan elemezte a bv-kben zajló oktatásügyet, azt hiszem, hogy tényleg érdemes elgondolkodni azon, vajon milyen pedagógia szükséges azoknak a fiataloknak, kevésbé fiataloknak, akik nem motiváltak a tanulásra? Valahogy nekem mindig a nevelés, a reszocializáció van az agyamba, de hála Péternek kicsit tágul a kör, és az oktatás felé is fókuszálni kell - ebben igaza van teljes mértékben. És jöttek a tököli kollégák: Varsányi Évi szerintem profi volt, logikus, érthető és talán az itt lévők számára is sok új dolgot mondott arról, hogy milyen is a hierarchia egy börtönben. Tetszett, hogy kutatnak, kérdőíveznek a kollégák, próbálják tudatosan értelmezni mindazt, ami körülveszi őket. Ez hihetetlenül fontos. Kövesdi Richárd előadása szórakoztató és látványos volt, a tetoválások voltak csütörtökön a középpontban - érdekes volt nagyon. De talán a nap csúcspontja a fogvatartottak, de inkább hadd hívjam fiataloknak, előadása: régen nevettem ekkorát a hét priuszos törpén - és közben arra gondoltam, hogyha kint marad, lehet, hogy sose lett volna lehetősége 150 ember előtt színdarabban játszani... Csak jó valamire a börtön? - bár kicsit nagy az ár... Délután pedig jöttek a szekciók - mindig sajnálom, hogy az ember nem lehet egyszerre több helyen, pedig... Most csak egy szekcióról tudok beszámolni: Gyurnik Marcsival együtt vezettük a Mindennapok a börtönben szekciót, és még két kolléga, Istvánov Szilvi (amúgy ő készítette fel a fiatalokat a színdarabra) és Kuncsák Meli csatlakozott hozzánk. Rengeteg kérdés, hozzászólás jött a résztvevőktől, gyorsan begyűjtöttem két meghívást, a Debreceni Javítóintézetbe és a Kecskeméti BV-be :-). Nagyon tetszett az a kollégákban, hogy a tabutémákat is megemlítették, de nem szenzációhajhászás módjára - érett, szakmai gondolatok hangzottak el. Legalábbis én úgy éreztem. A nap végén volt lehetőség intézménylátogatásra, sok-sok kolléga segítségével csoportokban járhatták be az intézményt - talán ez is fontos élményt, benyomásokat hozhatott a vendégeknek. Mi pedig készültünk elő a következő napra, de arról egy kicsit később...

helyzetjelentés

Hú de régen jelentkeztem, de persze ennek is megvan az oka: újra kiélhetem konferenciaszervezési hajlamaimat, ami egyrészt nagyon jó, másrészt baromi fárasztó. Igen, újra Zárt ajtók - nyitott lelkek, aminek nagyon örülök, főleg azért, mert már most szinte betelt a hely, így valószínűleg márciusban újra megismételjük. Ez azért nagyon jó visszajelzés, ugyanakkor eléggé nagy izgalom, hogy minden flottul menjen. Szerintem kiváló szakembereket sikerült megnyerni, remélem, hogy minden rendben lesz - mindenesetre idegeskedek vele eleget. De majd jön a beszámoló február 10-11. után. Most a legfontosabb feladat az adományvadászat - érdekes tapasztalataim vannak. Egy kicsit az az érzésem, hogy előbb adnak állatmenhelynek, mint az itt élő és dolgozó embereknek - de mit csodálkozok ezen, hiszen előbb volt Állatvédő Liga, mint Gyermekvédő Liga és a bv-kben dolgozók presztízse sem igazán magas. Abban a pillanatban, hogy megmondom, hogy mire kellene, távolságtartóak lesznek sokan, mintha nem érdemelnék meg az itt lévő fiatalok, hogy emberszámba vegyük őket. Azért ez engem elkeserít...
De hogy jobb dolgokról is írjak: egy jeles tudományos közeg tagja lettem, múlt héten az MTA Neveléstörténeti Albizottságának tagja lettem :-) - kellett bizony székfoglaló beszédet is tartani, természetesen gyermekvédelem története volt a témám: Karitativitás pro és kontra rendszabályozás a gyermekvédelemben. És persze hallgatva a kollégákat, Ugray Jánost és Rébay Magdit, rájöttem, hogy én mennyire elhagytam a hagyományos történész szemléletmódot, holott eredetileg ebben nevelődtem töri szakon, aztán egy kicsit átformált engem a pedagógia szak...
Mindezek közben persze orrvérzésig vizsgáztatok... Szóval mostanában valahogy így telnek, rohannak a napok.

II. Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretettel hívjuk a többéves szakmai együttműködés eredményeként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és börtönpedagógiai Szakmai Műhely és a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete által rendezett szakmai konferenciára, melyet II. Zárt ajtók – nyitott lelkek címmel a gyermek- és fiatalkori bűnelkövetés, a zárt intézményekben zajló szakmai munka megismertetése érdekében szervezünk 2011. február 10-11-én 9 órai kezdettel a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. A konferenciáról részletesebb tájékoztatást a csatolt dokumentumban, illetve a http://tokolbv.hegedus.name oldalon olvashat. Tisztelettel kérjük, hogy kollégái, ismerősei figyelmét is hívja fel szakmai rendezvényünkre.