sok minden

Hát ez a hét... mindenféle esemény volt: drogambulanciától kezdve az rtf-től való búcsún át a doktori avatásig. Folytassam? Ja, meg Ákos szilánkosra törte a lábát. Szóval az úgy kezdődött, hogy kedden hajnalban jött egy telefon, hogy ugyan menjek már el az egyik kliens miatt egy drogambulanciára, mert gáz van. Gáz is van a javában... de hogy ekkora, arra én sem számítottam, kerekperec kijelentette, hogy hagyjuk őt békén, ne akarjuk őt megmenteni, menjünk a magunk dolgára. Eszembe jutott Robert Lefever könyve a kényszeres segítésről és elmentem a kórházból. Így kezdődött a hét. Szerdán Ákos telefonált, hogy eltörte a lábát és hát a kliensek... egy röpke káromkodás után újabb rohanás meg egy-két színházi előadás a Kazy-ban: Kukabúvárok és Hátamon a házam - érdekes volt, főleg az első darabnál éreztem azt, mintha semmi sem változott volna. A második darab pedig azért volt fontos nekem, mert a dramaturg - Rákóczy Anita - a tanítványom volt, nagyon örültem annak, hogy így megtalálta a helyét a világban. Szerintem még fogunk róla hallani. A héten minden este a TÓFK-on voltam, gyermekvédelmis tömbösítés estis hallgatóknak, jó volt, annyira aktívak és értelmesek voltak, hogy teljes felüdülés volt.
A csütörtöki napom nagyon érdekesen alakult, egyrészről nagyon-nagyon pocsék volt, másrészről még sose kaptam ilyen visszajelzést. Az élet úgy hozta, hogy eddig tartott az rtf-es tanításom, visszaadtam igazi tulajdonosának az órákat, hiszen én csak helyettesítőként voltam ott. Nagyon sajnáltam, hogy nem fogok tovább ott tanítani, mert úgy éreztem, hogy ez az a területe a pedagógiának (rendvédelem és pedagógia), ami nagyon-nagyon érdekel, illetve a hallgatókkal is - azt gondolom - nagyon jól megtaláltam a hangot. Csütörtökön a reggeli órán elköszöntem tőlük :-( - még sose tapsoltak meg nappali tagozaton hallgatók - most ezt is megérhettem - köszönöm :-) :-) tényleg sokat tanultam mind szakmailag, mind pedig emberileg ebben a hónapban: jó volt egy kicsit más világot megismerni, jó volt egy kicsit használni a gyakorlati tapasztalataimat, jó volt együttdolgozni olyan kollégákkal, mint Csernyik Ági és Melinda, meg persze Misiről sem feledkezek el. Tőle is sokat tanultam a rendőrség és a pedagógia kapcsolatáról. Szóval nem bántam meg, hogy ide sodort az élet, de most visszatérek a klienseimhez. És ez is jó :-).
Tegnap pedig meg volt a doktori avatás, szóval ezt a projektet is lezárhatom. Íme a szűk család, hát nélkülük biztosan nem ment volna...

híradás

Hát megint csak egy gyors bejelentkezés. Csak rövid híradásra futja most, pedig annyi minden történt. Beindult mind a három helyen a tanítás, talán most legkevésbé a TÓFK-on sikerült jól szerveznem a dolgokat, folyamatosan morgok ... túl nagy a csoportlétszám, mindig keresztbeszerveződnek más programok, eszközhiány stb. Hétfőn már el is szégyelltem magamat, hogy mennyire ideges és türelmetlen vagyok. Szóval itt még eléggé rendesen küzdünk egymással, viszont a szakvizsgás csoport vidám társaság :-).

Az egyetemen nagyjából minden oké, bár csütörtökön nagyon kiakadtam az egyik csoportnál, azért hihetetlen, hogy milyen elkényeztetett egy-egy hallgató, a nálam gyakorlótanító hallgatót cseppet sem segítette, sőt kifejezetten ellenségesen reagált az egyik lány, amikor kérte őt egy szerepjátékra. Eddig ilyet nem pipáltam... De ettől a konfliktustól eltekintve érdeklődő, jó kis csapatjaim vannak mind a nappalin, mind pedig az estin. Kifejezetten jó volt a szombati nap, megint jó kis társaság jött össze.

És hát hasonlóan nagyon-nagyon élvezem a Rendőrtisztit, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni magamat itt. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire aktívak és érdeklődőek a hallgatók a pedagógia iránt (is). Bár tényleg rengeteget rohangálok, meg persze készülök is, de sok-sok energiát és lelkesedést adnak ezek az órák. Ugyanúgy az aszódi filmklub. Judittal már egy hónapja csináljuk, és most az Operaháznak köszönhetően lehetőségünk volt elmenni a Fidelio főpróbájára és utána a Székely Bertalan teremben beszélgettünk a fiúkkal. Kicsit meg voltak illetődve, hát nem csodálom, hiszen közülük többen nem is voltak még soha sem színházban. Bár a darab borzalmas volt, nagyon nem tetszett ez a modern rendezés (de ezzel nem voltam egyedül, itt olvastam egy kritikát), de legalább ide is eljutottunk. A darab után két csapattal is beszélgettünk. Ott volt egy kolléga, Fliegauf Gergely a Rendőrtiszti Főiskoláról és egy börtönből szabadult fiatalember. Hárman ültünk le először az aszódiakkal, utána meg a Fazekas Gimis gyerekekkel. Teljesen más volt mind a két beszélgetés, de élmény volt. Érdekes dolgokat mondott Gergely is, és még izgalmasabb dolgokat olvashatunk blogjában.

Voltam konferenciákon, ahol németül kellett előadni, jelentem túléltem és a szokásos következtetést levontam: meg kéne tanulni németül tisztességesen. De maga a konferencia jó volt, és persze főleg az utána lévő borkostolás, a Sike pincészetben voltunk, nem volt rossz :-).

önértékelési nyilatkozat

Önértékelési nyilatkozat

Én én vagyok. Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én. Ezért minden, amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye. Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, mindazzal együtt, amit teszek; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem azokkal a képekkel együtt, amiket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok, kedves vagy durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk, és minden cselekedetem. Fantáziám, álmaim, reményeim, félelmeim az enyémek. Gyötrelmeim és sikereim, kudarcaim és hibáim az enyémek. Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos, saját magam legbensőségesebb barátja lehetek. Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom. Tudom, hogy vannak vonásaim, amelyek megzavarnak és vannak olyanok is amelyeket nem ismerek, de amíg barátságos, szerető kapcsolatban vagyok magammal, bátran és bizakodva keresem az utat, hogy többet tudjak magamról.
Bármilyennek látszom, bármit mondok vagy teszek, bármit gondolok vagy érzek, az mind én vagyok. Hitelesen jelzik milyen vagyok az adott pillanatban. Később, amikor végiggondolom milyen voltam, mit mondtam és tettem, hogyan gondolkodtam és éreztem, néhány dologról kiderülhet, hogy nem volt helyénvaló. Ezeket el tudom hagyni, meg tudom hagyni a megfelelő dolgokat, s az elhagyottak helyébe újat tudok találni.
Látok, hallok, érzek, gondolkodom, beszélek és cselekszem. Megvannak tehát az eszközeim, hogy életben maradjak, közel legyek másokhoz, értelmet és rendet vigyek a világba. Gazdája vagyok önmagamnak, ezért tervezni és építeni is tudom magamat. Én én vagyok, s ez így van jól.

Virginia Satir könyvében, A családi együttélés művészetében olvastam. talán nem árt egy kicsit elgondolkodni rajta... azt hiszem, hogy a munkám egy része erről szól: segíteni abban a fiatalt, hogy kimondhassa: én én vagyok, s ez így van jól. Kár, hogy olyan kevés ember tudja kimondani ezt...