Éves beszámoló

Elérkezett a számadás ideje ismét. Hihetetlen, hogy mennyire elrohant ez az év, ami ismét nem a kedvenc évem volt. Persze voltak szép pillanatok most is, de emellett állandósult a rohanás, az időhiány életünkben. De nézzük egy kicsit részletesebben:

Család:

• ebben az évben is sokat foglalkoztattuk a magyar egészségügyet :-( - a tapasztalat a szokásos: elhivatott és jó orvosok, de ez zömmel a kapcsolati tőkénknek volt köszönhető. Érdemes látni a kórházak közötti különbséget. Debreceni Klinika üdítő kivétel volt a pesti kórházakhoz képest.
• jóval kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, mint amit szerettünk volna. Idén elmaradtak azok a családi találkozók, amiket nálunk tartunk, de hátha jövőre ez jobban sikerül. Szerencsére a közös nyaralás sok dologért kárpótolt. Jó volt a Szenteste a Szüleinkkel, Karácsony első és második napja testvéreinkkel és családjaikkal, sógorral, sógornőkkel, gyerekekkel.
• Édesapámnak megjelentek könyvei - volt kitől örökölnünk a történelem, a néprajz szeretetét. Mindig irigykedek Szüleimre, hogy mennyire műveltek, tájékozottak és nem utolsó sorban jól főznek. Mert bizony nélkülük és Anti Szülei nélkül nem tudnánk így a mindennapokat megélni. Hihetetlen nagy segítséget kapunk mindkettőnk szüleitől. 

Barátok:

• szinte minden évben ismétlem önmagam - alig volt időm rájuk, pedig nagy feltöltődés, ha találkozunk. Két baráti családnál is született kisbaba: Márk és Nándi, voltunk esküvőn, de idén elmaradt a közös kirándulás.
• folyamatosan ígérgetem, hogy idén megyünk. Hát sajnos nem sikerült eljutni se a kaposvári, se a budapesti, se váci barátainkhoz - egy szerencsém van, hihetetlen toleráns emberekkel vagyok körbevéve. 

Munka töltötte ki szinte teljes egészében a 2016-os évünket. Be kell vallanom őszintén nem élveztem minden pillanatát. Nagy változással kezdődött az évem, ami nem hatott túlzottan kedvezően a motivációmra, de rá kell jönnöm, ha a munkakörülményeimmel nem is vagyok mindig maximálisan elégedett, az oktatói, kutatói munkámat nagyon szeretem. Számos érdekes kihívással szembesültem idén is: kutatások sokasága, aminek következtében sokat utaztam, rengeteg érdekes tapasztalatra tettem szert a katasztrófavédelem, a rendészet és a büntetés-végrehajtás területén. Bővült a kedvenc helyeim listája: Tököl, Balassagyarmat mellé felsorakozott Kalocsa is. Sok-sok interjút készítettünk Molnár Katával közösen remek szakemberekkel. Számomra nagyon meghatározó szakmai élmény volt mindez. Képeztünk is sokat: megértem, hogy egy csoport verset írt nekem; megint megbizonyosodtam abban, hogy a család- és gyermekvédős csoportjaim a világ legjobb csoportjai, éppen ezért még jobban fáj, hogy idén már nem indulhatott a képzés. A közös rendezvények, az órák mindig feltöltöttek. Rájöttem arra is, hogy mennyire szeretem a rendészeti csoportjaimat, mert képesek nyitottak lenni a világra, érdeklődőek, jópofák és a hétvégi MA-s csoportokba járó kollégák elhivatottsága mintaként szolgál számomra. Általában jó dinamika volt a csoportok és közöttem, bár talán idén éltem meg először, hogy egy csoporttal nagyon nem találtuk meg a hangot. Voltak egyetemen kívüli képzések is: Bartha Évával a gyermekjogi képviselőket ismerhettem meg - remek, a gyermekvédelem iránt elkötelezett emberek. Számomra is megújulás volt Szandrával közösen tartott képzésünk: jó volt újabb trénertársra szert tenni és néhány vidám, szakmailag hasznos napot eltölteni a pártfogókkal. Remélem, hogy ezek a színfoltok továbbra is megmaradnak az életemben. 

Több szempontból sem volt egyszerű az évem: szembesültem vezetőként szerepkonfliktussal, ami okozott néhány álmatlan éjszakát. Hosszú hónapok után nyugvópontra jutott mindez, de megint megtapasztaltam azt, mennyire nehéz egyszerre ennyifelé megfelelni. Ebben a félévben akkreditáltunk, minőséget fejlesztettünk, kutatási pályázatokat írtunk és nagyjából dupla annyit oktattunk, mint korábban. És csak bízom benne, hogy mindez nem ment nagyon a minőség rovására. És mielőtt elfelejteném, publikáltunk is :-D. Volt közös tanszéki kutatás, lett doktoranduszom, elfogadtak egy nemzetközi folyóiratba egy Baska Gabival közös publikációt, de nem írtam meg a habilitációt. Erre egyáltalán nem vagyok büszke... 

Az viszont nagy örömmel tölt el, hogy az RTK-n a tanszék oktatói gárdája gyarapodott: Fekete Márti immár tanársegédként dolgozik. Megnyugvással tapasztalom, hogy mennyire jó tanszékünk van, a sok nehézség, feladat ellenére képesek voltunk dolgozni, eredményeket elérni, ezért nagy köszönet jár a kollégáknak.

Az egyetemi munka mellett újra több időt töltöttem terepen. Sajnos az utóbbi hónapok eseményei azt mutatták meg nekem, hogy mennyire nagy baj van a gyermekvédelemben: bár elmaradt a Zárt ajtók - nyitott lelkek konferencia, de a rendészet és a gyermekvédelem területén próbálunk előrébb lépni. Remélem, hogy ennek hamarosan látható jele is lesz. A FICE keretein belül apró lépéseket tettünk, talán ez volt az a terület, amelyre alig maradt időm, pedig fontos lenne erőteljesebb érdekképviselet ezen a területen is.

Ez az év a szakmai utazások éve volt: Fekete Márti volt ebben legfőbb segítőm, támaszom: Bécs a FICE támogatásával, majd Zaragosa és végül Bordeaux két ERASMUS+ program keretei között.  A szokásos stressz: jaj meg kell szólalnom idegen nyelven... Van itt még mit fejlődnöm. 

Voltak nehéz pillanatok, de szerencsés ember vagyok, mert sokan állnak mellettem támaszként. És mint minden évben, arra jutok, hogy ez a legfontosabb. Nincsenek terveim, pontosabban szólva vannak, de nem merem megfogalmazni: ha egészségben és munkásan, egymást szeretve túléljük a mindennapokat, azt hiszem, hogy boldogok lehetünk 2017-ben (is),