Válasz Orsós András kérdésére

A facebook-on egyik kedves ismerősöm, Orsós András kérdezte a véleményemet erről az ügyről. Érdekes és nagyon szakmai kérdést vet fel ez a ügy: vajon mennyi joga van és milyen eszközök léteznek az ön- és közveszélyes gyerekek fékezésére? Néhány évvel ezelőtt felháborodottan vertem volna a tam-tam dobot, de ma már nem ennyire feketén-fehéren értékelem a helyzetet, mint néhány évvel ezelőtt. Hiszem és vallom, hogy tilos bármilyen hatalmi helyzetben visszaélni hatalmunkkal - és ez - látszólag - egy ilyen helyzet, de vajon itt minden esetben a hatalommal való visszaélésből cselekszenek így? Ebben már korántsem vagyok biztos. Ha egy gyerek bármilyen okból (akár kábítószer-fogyasztásból, vagy pszichiátriai betegségből adódóan) annyira agresszív lesz, olyan viselkedést produkál, hogy tör-zúz, nekiront a gyerekeknek, az ablakból ki akar ugorni stb., vajon nem jobb neki, ha mást nem tudnak csinálni a kollégák, hogy egy biztonságos helyre viszik, ahol figyelik, nem hagyják magukra és dühönghet? Nem bezárják és étlen-szomjan, indok nélkül ott tartják, hanem hagyják, hogy lehiggadjon felügyelet mellett. Annyiszor felmerül a kérdés, vajon az egyén és a csoport érdeke a döntőbb? Ha bent hagyom a csoportban, miképpen fog hatni a többiekre? Milyen károkat fog okozni társaiban, a környezetében? Amikor olyan gyerekkel találkozik az ember, aki egymaga széttép egy matracot, akkor azt hiszem, hogy jobb elkülöníteni és olyan szakember segítségét kérni, aki ért hozzá.  Nem azt mondom, hogy jó a dühöngőszoba, de nézzük meg már, hogy a gyermekotthonokban, zárt intézetekben - mondjuk nem Budapesten, hanem egy kevésbé frekventált vidéken, ahol még kevesebb az esély gyermekpszichiáterhez hozzájutni, ezt Szabó Máté ombudsman is megerősíti - milyen lehetőségeik vannak a munkájukat amúgy jól végző kollégáknak. Vajon mennyire készítették, készítettük fel őket ilyen helyzetek kezelésére? - ezek mind-mind olyan kérdések, amiket ritkán teszünk fel magunknak és még ritkábban válaszolunk rá. De az éremnek van másik oldala is: nem ismerem, nem tudom, hogy Kecskeméten mi a helyzet, de ha kívülállóként és elméleti szinten, az íróasztal mögül nézem a helyzetet, akkor előfordulhat a hatalommal való visszaélés is, amikor az elzárást, elkülönítést fegyelmezésként használják - erre nagyon jó kis olvasmány Foucault alapműve (hát ha valakinek meglenne: Felügyelet és büntetés... nekem csak fénymásolatban van meg, már évek óta vadászok rá...). Ez pedig erkölcsileg, pedagógiailag elítélendő és büntetendő, ez ellen pedig minden eszközzel és emberjogi szervezettel együtt küzdök. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az utóbbi esetben sem biztos, hogy büntetésre van szükség, hanem talán szakmai segítségre, támogatásra, hogy a rosszul berögződött problémakezelésük konstruktívabb legyen.
Röviden és velősen ez a véleményem kedves András :-). És ha már itt tartunk, kíváncsian és félve várom, mi is lesz a fiatalkorúak ügyével, hogy kissé leegyszerűsítve bárki tárgyalhatja ügyüket...