Pages

2013. jan. 1.

És megint eltelt egy év...

Szinte minden december 31-ét ezzel az elmés megállapítással kezdek. Sok minden történt, viszonylag ritkán adtam hírt ezekről, de valahogy elsodortak a mindennapok. Inkább olvastam a kollégák, barátok blogjait, semmint írtam volna. Pedig történtek változások az elmúlt hónapokban. Talán az egyik legfőbb változás, hogy Vác helyett Tököl lett a bázis - a Duna mint közös elem azért megmaradt. A kétlaki élet helyett stabilitás, az itt is és ott is kiszolgálnak helyett folyamatosan tanulom a háztartásvezetés buktatóit és örömteli pillanatait. Rájöttem, hogy milyen remek oldal is a Nosalty receptoldal, azt, hogy melyik piac az olcsóbb, és milyen jó szembesülni azzal, ha hat adag vasalnivalót egy éjszaka alatt kivasalsz :-). Jól érezzük magunkat, van körülöttünk két biztonságot adó család, a váciak és a tököliek - csak egészség lenne több. Az utóbbi hónapokban megismertük a magyar egészségügy mindenféle oldalát, találkoztunk orvosokkal, akik tényleg gyógyítanak önzetlenül és pénz nélkül, elég nekik a köszönetük és láthattuk, hogy mennyire hihetetlen nehéz az ápolók mindennapjai. Voltak büszke pillanataink, az unokahúgok és unokaöcsik, a testvéreink öröme és a szüleink szeretete. Bízunk benne, hogy nem lesz rosszabb a következő évünk sem családunknak.Ami minden évben örömmel tölt el, a családon túl barátok vettek körül minket, akikkel közös programok, kirándulások, hosszú beszélgetések tarkítottuk az amúgy nem nagyon szürke hétköznapokat.
A szakmai élet is viszontagságosan alakult. Sokat dolgoztam, próbáltam megfelelni mindenütt, ez nem mindig sikerült. Rájöhettem arra, hogy nem tudok mindent úgy megcsinálni, ahogy szeretném, alig írtam, alig kutattam, rengeteg energiám ment el olyan dolgokra, amik fontosak voltak esetleg az intézmény szempontjából, de nekem nem feltétlenül hozott szakmailag feltöltődést. Azt hiszem, hogy meg kell tanulnom a súlyozást, nem szabadna elfeledkezni arról, hogy a kutatás is ugyanúgy része a szakmai identitásomnak, mint a tanítás. Sokat tanítottam, rengeteg hallgatóval találkoztam, sokféle órát tartottam. Voltak felüdülést hozó pillanatok, amikre szívesen emlékszem vissza, mint például a családvédős hallgatók záróvizsgája, a tököli egészségnap és a legutóbbi kalocsai gyermekotthonos projekt, vagy sok, a hallgatók miatt izgalmassá vált órák, ugyanakkor embert is próbáló helyzetekbe is kerültem, amik számos kérdést és dilemmát vetettek fel bennem: meddig terjed az én hatásköröm felsőoktatásban dolgozó pedagógusként? Megint voltak számomra fontos szakmai programok, a megnyert pályázatunk programjai (örömmel jelentem újabb pályázatot nyertünk fele annyi pénzzel, de hát a mai világban ennek is örülünk), a tököli III. Zárt ajtók-nyitott lelkek konferenciánk (talán lesz IV. is, ki tudja...), az ONK szimpóziumunk Attilával, Gabival és Katával  - hogy csak néhány valóban meghatározó dolgot kiemeljek.
Már 12 éve dolgozom ezen a területen, ezidáig még sose ismerték el a munkámat, most erre is sor került, talán leginkább a tököliektől kapott elismerésre vagyok a legbüszkébb, valamint arra, hogy megkerestek egy felkéréssel, aminek ugyan a feltételek miatt nem tudtam eleget tenni, de az, hogy eszükbe jutottam, már pozitív visszacsatolásnak éreztem.
Egyre többet nyilatkoztam meg mindazok ellen, ami mostanában a gyermekvédelem és az oktatásügy területén történt - azt hiszem, hogy nem jó világ fog jönni ránk, nincs sok eszközöm, amivel küzdjek ezellen, de ahol csak tudom, hangot adok annak, hogy mennyire nem szakmai döntés a büntethetőség és tankötelezettség életkori határának lecsökkentése. Ezen nyilatkozatok rádöbbentettek arra, hogy néha milyen meggondolatlan és naiv vagyok én is, mennyire torzítanak még azok is, akikről azt hinnéd, hogy értő emberek - ez nem volt jó tapasztalat. Keresem az utat és lehetőségeket, hogy mindaz, amiben hiszek, ne tűnjön el. Talán az én "kisgyermekem", a család- és gyermekvédő tanári mesterszak is kap még egy kis haladékot a kormánytól, talán mégis meghirdethetjük szeptembertől a szakot. Szakmailag ez a legfőbb, amire odafigyelek, lelkes hallgatók, együttműködések - meghozta ez a képzés a hitemet abban, hogy az előítéletek mennyire csökkenthetők és a burokban nevelkedett középrétegbeli lelkes hallgatókból hogyan tudunk felelős, érzékeny gyermekvédőket képezni.
Ennél persze sokkal több minden történt velem, de az emlékezet torzító hatása ennyit engedett megmutatni az elmúlt évből.