Hú de régen jelentkeztem, de persze ennek is megvan az oka: újra kiélhetem konferenciaszervezési hajlamaimat, ami egyrészt nagyon jó, másrészt baromi fárasztó. Igen, újra Zárt ajtók - nyitott lelkek, aminek nagyon örülök, főleg azért, mert már most szinte betelt a hely, így valószínűleg márciusban újra megismételjük. Ez azért nagyon jó visszajelzés, ugyanakkor eléggé nagy izgalom, hogy minden flottul menjen. Szerintem kiváló szakembereket sikerült megnyerni, remélem, hogy minden rendben lesz - mindenesetre idegeskedek vele eleget. De majd jön a beszámoló február 10-11. után. Most a legfontosabb feladat az adományvadászat - érdekes tapasztalataim vannak. Egy kicsit az az érzésem, hogy előbb adnak állatmenhelynek, mint az itt élő és dolgozó embereknek - de mit csodálkozok ezen, hiszen előbb volt Állatvédő Liga, mint Gyermekvédő Liga és a bv-kben dolgozók presztízse sem igazán magas. Abban a pillanatban, hogy megmondom, hogy mire kellene, távolságtartóak lesznek sokan, mintha nem érdemelnék meg az itt lévő fiatalok, hogy emberszámba vegyük őket. Azért ez engem elkeserít...
De hogy jobb dolgokról is írjak: egy jeles tudományos közeg tagja lettem, múlt héten az MTA Neveléstörténeti Albizottságának tagja lettem :-) - kellett bizony székfoglaló beszédet is tartani, természetesen gyermekvédelem története volt a témám: Karitativitás pro és kontra rendszabályozás a gyermekvédelemben. És persze hallgatva a kollégákat, Ugray Jánost és Rébay Magdit, rájöttem, hogy én mennyire elhagytam a hagyományos történész szemléletmódot, holott eredetileg ebben nevelődtem töri szakon, aztán egy kicsit átformált engem a pedagógia szak...
Mindezek közben persze orrvérzésig vizsgáztatok... Szóval mostanában valahogy így telnek, rohannak a napok.