ez a kedvenc Szalóki számom

dolgozatok...

ez tanári pályám mélypontja... 3 napja nevtöri dolgozatokat javítok és közel az agyvérzéshez. Tényleg van néhány nagyon jó kis munka, meg jópár olyan dolgozat, ahol legalább azt látom, hogy törekedett a szerzője sajátmaga dolgozni, foglalkozni vele, de ilyen még nem volt, hogy a 133 dolgozatból 54 internetről származott volna... főleg azért is vagyok elkeseredve ettől az egésztől, mert direkt kiemeltem, hogy mindig rákeresek az interneten. Hát ennyit a tanári hatékonyságomról... meg azért is elgondolkodtat, hogy milyen értékrendjük van a leendő óvodapedagógusoknak... persze azért nem szabad általánosítani, mert azért általában jól érzem magamat a bőrömben, meg a hallgatókkal. Na holnap szép kis hegyibeszédet fogok mondani... és majd valamikor részletesebben is jelentkezek.

mára csak ennyi :-)

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

sok minden

Hát ez a hét... mindenféle esemény volt: drogambulanciától kezdve az rtf-től való búcsún át a doktori avatásig. Folytassam? Ja, meg Ákos szilánkosra törte a lábát. Szóval az úgy kezdődött, hogy kedden hajnalban jött egy telefon, hogy ugyan menjek már el az egyik kliens miatt egy drogambulanciára, mert gáz van. Gáz is van a javában... de hogy ekkora, arra én sem számítottam, kerekperec kijelentette, hogy hagyjuk őt békén, ne akarjuk őt megmenteni, menjünk a magunk dolgára. Eszembe jutott Robert Lefever könyve a kényszeres segítésről és elmentem a kórházból. Így kezdődött a hét. Szerdán Ákos telefonált, hogy eltörte a lábát és hát a kliensek... egy röpke káromkodás után újabb rohanás meg egy-két színházi előadás a Kazy-ban: Kukabúvárok és Hátamon a házam - érdekes volt, főleg az első darabnál éreztem azt, mintha semmi sem változott volna. A második darab pedig azért volt fontos nekem, mert a dramaturg - Rákóczy Anita - a tanítványom volt, nagyon örültem annak, hogy így megtalálta a helyét a világban. Szerintem még fogunk róla hallani. A héten minden este a TÓFK-on voltam, gyermekvédelmis tömbösítés estis hallgatóknak, jó volt, annyira aktívak és értelmesek voltak, hogy teljes felüdülés volt.
A csütörtöki napom nagyon érdekesen alakult, egyrészről nagyon-nagyon pocsék volt, másrészről még sose kaptam ilyen visszajelzést. Az élet úgy hozta, hogy eddig tartott az rtf-es tanításom, visszaadtam igazi tulajdonosának az órákat, hiszen én csak helyettesítőként voltam ott. Nagyon sajnáltam, hogy nem fogok tovább ott tanítani, mert úgy éreztem, hogy ez az a területe a pedagógiának (rendvédelem és pedagógia), ami nagyon-nagyon érdekel, illetve a hallgatókkal is - azt gondolom - nagyon jól megtaláltam a hangot. Csütörtökön a reggeli órán elköszöntem tőlük :-( - még sose tapsoltak meg nappali tagozaton hallgatók - most ezt is megérhettem - köszönöm :-) :-) tényleg sokat tanultam mind szakmailag, mind pedig emberileg ebben a hónapban: jó volt egy kicsit más világot megismerni, jó volt egy kicsit használni a gyakorlati tapasztalataimat, jó volt együttdolgozni olyan kollégákkal, mint Csernyik Ági és Melinda, meg persze Misiről sem feledkezek el. Tőle is sokat tanultam a rendőrség és a pedagógia kapcsolatáról. Szóval nem bántam meg, hogy ide sodort az élet, de most visszatérek a klienseimhez. És ez is jó :-).
Tegnap pedig meg volt a doktori avatás, szóval ezt a projektet is lezárhatom. Íme a szűk család, hát nélkülük biztosan nem ment volna...

híradás

Hát megint csak egy gyors bejelentkezés. Csak rövid híradásra futja most, pedig annyi minden történt. Beindult mind a három helyen a tanítás, talán most legkevésbé a TÓFK-on sikerült jól szerveznem a dolgokat, folyamatosan morgok ... túl nagy a csoportlétszám, mindig keresztbeszerveződnek más programok, eszközhiány stb. Hétfőn már el is szégyelltem magamat, hogy mennyire ideges és türelmetlen vagyok. Szóval itt még eléggé rendesen küzdünk egymással, viszont a szakvizsgás csoport vidám társaság :-).

Az egyetemen nagyjából minden oké, bár csütörtökön nagyon kiakadtam az egyik csoportnál, azért hihetetlen, hogy milyen elkényeztetett egy-egy hallgató, a nálam gyakorlótanító hallgatót cseppet sem segítette, sőt kifejezetten ellenségesen reagált az egyik lány, amikor kérte őt egy szerepjátékra. Eddig ilyet nem pipáltam... De ettől a konfliktustól eltekintve érdeklődő, jó kis csapatjaim vannak mind a nappalin, mind pedig az estin. Kifejezetten jó volt a szombati nap, megint jó kis társaság jött össze.

És hát hasonlóan nagyon-nagyon élvezem a Rendőrtisztit, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni magamat itt. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire aktívak és érdeklődőek a hallgatók a pedagógia iránt (is). Bár tényleg rengeteget rohangálok, meg persze készülök is, de sok-sok energiát és lelkesedést adnak ezek az órák. Ugyanúgy az aszódi filmklub. Judittal már egy hónapja csináljuk, és most az Operaháznak köszönhetően lehetőségünk volt elmenni a Fidelio főpróbájára és utána a Székely Bertalan teremben beszélgettünk a fiúkkal. Kicsit meg voltak illetődve, hát nem csodálom, hiszen közülük többen nem is voltak még soha sem színházban. Bár a darab borzalmas volt, nagyon nem tetszett ez a modern rendezés (de ezzel nem voltam egyedül, itt olvastam egy kritikát), de legalább ide is eljutottunk. A darab után két csapattal is beszélgettünk. Ott volt egy kolléga, Fliegauf Gergely a Rendőrtiszti Főiskoláról és egy börtönből szabadult fiatalember. Hárman ültünk le először az aszódiakkal, utána meg a Fazekas Gimis gyerekekkel. Teljesen más volt mind a két beszélgetés, de élmény volt. Érdekes dolgokat mondott Gergely is, és még izgalmasabb dolgokat olvashatunk blogjában.

Voltam konferenciákon, ahol németül kellett előadni, jelentem túléltem és a szokásos következtetést levontam: meg kéne tanulni németül tisztességesen. De maga a konferencia jó volt, és persze főleg az utána lévő borkostolás, a Sike pincészetben voltunk, nem volt rossz :-).

önértékelési nyilatkozat

Önértékelési nyilatkozat

Én én vagyok. Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én. Ezért minden, amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye. Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, mindazzal együtt, amit teszek; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem azokkal a képekkel együtt, amiket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok, kedves vagy durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk, és minden cselekedetem. Fantáziám, álmaim, reményeim, félelmeim az enyémek. Gyötrelmeim és sikereim, kudarcaim és hibáim az enyémek. Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos, saját magam legbensőségesebb barátja lehetek. Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom. Tudom, hogy vannak vonásaim, amelyek megzavarnak és vannak olyanok is amelyeket nem ismerek, de amíg barátságos, szerető kapcsolatban vagyok magammal, bátran és bizakodva keresem az utat, hogy többet tudjak magamról.
Bármilyennek látszom, bármit mondok vagy teszek, bármit gondolok vagy érzek, az mind én vagyok. Hitelesen jelzik milyen vagyok az adott pillanatban. Később, amikor végiggondolom milyen voltam, mit mondtam és tettem, hogyan gondolkodtam és éreztem, néhány dologról kiderülhet, hogy nem volt helyénvaló. Ezeket el tudom hagyni, meg tudom hagyni a megfelelő dolgokat, s az elhagyottak helyébe újat tudok találni.
Látok, hallok, érzek, gondolkodom, beszélek és cselekszem. Megvannak tehát az eszközeim, hogy életben maradjak, közel legyek másokhoz, értelmet és rendet vigyek a világba. Gazdája vagyok önmagamnak, ezért tervezni és építeni is tudom magamat. Én én vagyok, s ez így van jól.

Virginia Satir könyvében, A családi együttélés művészetében olvastam. talán nem árt egy kicsit elgondolkodni rajta... azt hiszem, hogy a munkám egy része erről szól: segíteni abban a fiatalt, hogy kimondhassa: én én vagyok, s ez így van jól. Kár, hogy olyan kevés ember tudja kimondani ezt...

félévkezdés

nem is emlékszem arra, hogy volt- e már ennyire pocsék a félévkezdés. Az a káosz, ami az összes munkahelyemen van, eszméletlen nagy. No de csak szépen sorjában. Szóval a dolog, ami miatt dilemmáztam, az a Rendőrtiszti Főiskola volt, végül elvállaltam, mert iszonyúan izgat a dolog szakmailag, meg ez egy átmeneti állapot lesz reményeim szerint. Ami biztos, hogy október közepéig lesznek ott óráim. Nagyon más környezet, meg kell szoknom nekem is, most még tanulom én is a helyet, de alapjáratban véve nagyon tetszik, valahogy úgy éreztem csütörtökön, az első tanítási napomon, hogy ez az én helyem lesz :-), jól fogom érezni magamat itt és hát igyekszem egy kicsit is közelebbé tenni a hallgatóknak is ezt a pedagógiát... Az rtf-es óráknak köszönhetően a többi helyen totálisan káosz uralja az óráimat, mert még utolsó pillanatban kaptam egy rakat órát a ppk-n, de nem bántam meg, mert nagyon jó kis csoportok körvonalazódnak. Az MA-sok mind estin, mind nappalin lelkes kis csapatnak tűnik, jó volt a velük együtt töltött idő, de szépen, lassan a többi csoportomat is igyekszem megismerni. Egy kicsit nehezebb a dolgom a tófk-on, mert ott egy csoport 40 fő... és ebből van nekem 4 is. Háát, ez is eléggé nagy szakmai kihívás, hogyan lehet emészthetővé tenni a neveléstörténetet ennyi embernek. A tanítás mellett egyéb dolgaim is körvonalazódtak: elbúcsúztam egy rövid időre klienseim zömétől, nagyon nem volt jó érzés, de igaza van Ákosnak, valami miatt ennek most így kell lennie. De persze követem sorsukat Ákos révén, csak most nem megyek bele annyira a terápiás, gondozási részbe. Viszont az, aminek nagyon örülök, hogy Aszódon is lett egy kis csoportunk Jutkával, filmterápiázunk minden kedden :-). Időközben megjelent az általam szerkesztett Együtt a gyermekvédelemben folyóirat első száma, és jó visszajelzést is kaptunk, dolgozunk a következőkön, meg persze a Dobbantó is megy. Hétvégén ezzel töltöttem idő nagy részét, meg a famíliával, névnapok, születésnapok - nagyon jó volt. Látható, hogy zajlik nagyon az élet, most még megy energiával is, élvezem ezeket a napokat :-), csak a barátok szorultak most egy kicsit háttérbe... Szóval röviden ennyi van velem, majd jelentkezek.

ébrenlét

A fene vinné el, nem bírok elaludni... Holnap Ákosnak átadom a kliensek jelentős részét, most már csak négy gyerekkel fogok foglalkozni, meg megmarad Aszód. El kell fogadnom magamnak is, hogy rám most más feladat vár, legalábbis egy időre. Ennyi dolog pedig nem fér már bele az életembe, bármennyire is szeretném...

káosz

Ez az egyetlen szó, ami eszembe jut a félévvel kapcsolatban. De mint tudjuk, én szeretem ezt az állapotot. Olykor-olykor kétségbeesek, de aztán talpra állok, most éppen az optimista korszakban vagyok :-))). Még mindig a dilemmázás a legfőbb tevékenységem, amikor elmeséltem az egyik nagyon jó barátomnak, hogy bizonytalan vagyok az új kihívással kapcsolatban, akkor csak annyit mondott, hogy szerintem akard. Hát nagyon adok az ő véleményére, lehet, hogy igaza van. Egy rakat dolgot azért mulasztunk el, mert gyávák vagyunk. Na és akkor most jöhetne egy kis pszichológizálás, de erről lemondok, inkább egyszer éjfél előtt kikapcsolom a gépet.

dilemma

Régen jelentkeztem úgy igazándiból. Mindig annyi program volt, hogy valahogy sose volt igazán időm írni. Megint csak egy rövid helyzetjelentés.
Az, ami a legaktuálisabb: ma kaptam egy felkérést egy olyan helyre, ami álmaim netovábbja volt, de ahhoz, hogy ezt el tudjam vállalni, nagyon sok átszervezést kívánna a mostani életemben. Hát most éppen ezen dilemmázok: vajon merjek belevágni, megéri nekem az, hogy egy rakat dolgot meg kell változtatnom magam körül? Már mindenféle verziót átrágtam magamban, de még nem nagyon jutottam egyről a kettőre. Az az igazság, hogy elégedett vagyok azzal, ami van. Szeretem a munkámat, bár tudom, hogy ez nem divat, ugyanakkor a kihívásoknak nagyon ritkán tudok nemet mondani. És ez a lehetőség, amit felajánlottak éppen egy ilyen. Hát ha sikerült meghoznom a döntést, akkor mindent világossá fogok tenni, hogy mi is volt az a nagy dilemma. Azt hiszem, hogy mindez már mutatja, hogy vége a nyárnak, itt vannak a dolgos hétköznapok, hát tényleg.
Múlt héten már javában dolgoztam. Voltam két nyolcadik kerületi iskolában továbbképzést tartani. Érdekes volt, nagyon nehéz megtalálni azt, hogy mi az, amit értékelni tudnak, amivel segíteni tudunk. Az a baj, hogy nem tudunk kész megoldásokat mondani a problémákra, az a baj, hogy az egész gyermekvédelem emberektől függ, és persze intézményektől, akikben jól vagy rosszul emberek dolgoznak. Nagyon rossz volt újra és újra szembesülni azzal, hogy mennyire eszköztelenek vagyunk. Próbálkozni fogunk, hogy tudjunk jobban segíteni, hát ez is egy szép nagy feladat lesz. Örülök annak, hogy megtalált Móni ezzel a képzéses ötlettel.
A munka mellett azért most még volt idő egy kicsit a családra is. Mindenki volt nálunk :-), jó volt nagyon, bár a kórházas projekt nem maradt ki idén nyáron sem. Most már rendben van minden, de hát megijedtünk. Anyuval és Ildivel csináltunk egy "lányos" bulit, a fiúk vigyáztak a gyerekekre, mi meg hárman felmentünk moziba. Évezredek óta nem voltunk együtt kiruccanni. Ma meg Anyuval nyárzárásként elmentünk a zsidófesztiválra: Szalóki Ágit, Gryllus testvéreket hallgattuk meg. Hihetetlen zenészek, gyönyörű volt és persze Kányádi fordítása is utolérhetetlen. Óriási élmény volt őket hallgatni.
A családi programok mellett igyekeztem a barátokról sem elfeledkezni, bár itt még vannak hiányosságaim, de azért nagyon nevetős napokat töltöttem el egyrészt E-kel, másrészt A-ékkal. Volt esti kutyasétáltatás L.-val és A.-sal, potyogtak a könnyeim a neveletlen kutyákon. És a nyárzáró váci találkozó is megvolt jó kis szatmári szilvapálinkával és eszméletlen mennyiségű kajával. Kirándultam is: Gyuláékkal ide. Most szombaton pedig Zebegényben jártunk. Gyalogoltunk, múzeumba jártunk, ettünk igazi hamburgert hagymával együtt és ittunk jó kis csapolt sört. Szóval jó kis napok voltak, ez a nyár jól sikerült :-). Így hát most már csak munkára fel!

Most múlik pontosan

főzés, kertészkedés

Itthon voltam 3 napot, gyorsan ki is használtam. A kertünkből próbáltam valami átláthatót alkotni, hááát nagy küzdelemek voltak a szederbokorral, úgy tűnik, hogy még a gaz van túlerőben... Ma meg levezetésképpen felcsaptam szakácsnak :-). A végeredmény - csak szerényen - isteni lett ;-), Zoliék meg hálás közönség voltak. Jó volt most egy kicsit újra itthon lenni, a váci barátokkal is találkozni, a gyerekeknél - hála a medencés bulinak - nagyon bevágódtunk :-))). Holnap esküvő, hétfőn magyar dalok napja, ami persze kihagyhatatlan program és utána ismét eltünök egy időre, irány Balatonlelle.
És persze egy kis kultúra... Elolvastam Frank McCourt Tanárember című könyvét, nem volt rossz, könnyed humorral fűszerezve, de azért elgondolkodtam, vajon mennyire lehet megvalósítani mindezt a magyar közoktatásban... Mindenesetre itt olvastam egy kritikát a könyvről, azt hiszem, hogy valamikor a többi regényét is elolvasom, tetszett a stílusa. Most - jó szokásomhoz híven - párhuzamosan 4 könyvet olvasok: Péter javaslatára egy kis krimit (Raymond Chandler), nem volt rossz választás, kissé fanyar a humora, de szórakoztató, egy kis történelmi regény (Robin Maxwell regényei a Boleyn családról - hát kissé "csöpögős", de nem vészes), egy kis szépirodalmat (Umberto Eco: Foucault inga - már kb. 2 éve el akarom olvasni) és egy kis pszichológia (Popper Péter: Ingovány). Tudom, hogy nem normális dolog párhuzamosan ennyi mindent olvasni, de erről már képtelen vagyok leszokni. Az olvasás mellett múzeumokat is bejártuk Gyulán. Őszintén szólva a vár és maga a város hangulata elbűvölt, de a többi kiállítás, múzeum feledhető volt, azt hiszem, hogy el vagyok kényeztetve ezen a téren. Olyan jó kis kiállításokat láttam korábban a Szépművészeti Múzeumban, a Galériában, a Hadtörténetiben, hogy már túlzottan magasak az elvárások. Mindenesetre azért megdöbbentett az, hogy az Erkel Múzeumban a kiállítás szervezői között szerepelt intézmények kb. 30 évvel ezelőtt működtek. Kár, hogy nem frissítették fel a kiállítást... Ennél azért többet érdemelne Erkel. Amikor hazajöttem, egyből meghallgattam a Bánk bánt, és persze megint körülnéztem a youtube-n, íme két Hazám, hazám - egy Simándyval és egy Feke Pállal...






Azt hiszem, hogy maradok konzervatív, de ez egy zenetanár szülővel a háttérben és 12 éven át tartó hegedülést követően talán nem meglepő :-))).

üdv az új oldalon

Lívi blogja adta az ötletet, hogy ide költözzek :-). Az üveggolyókról nem feledkeztem el, ezt is köszönöm, előbb-utóbb gurítom tovább.

Most csak röviden, mert egy pillanatra huppantam le a gép elé. Kissé zsúfolt napok voltak, vannak, lesznek, de nagyon élvezem. Váci Világi Vigalom, önkéntes munka, fizikai munkáslét, diplomaosztó, Gyula - ezek voltak/vannak. Ami lesz még: táboroztatás, két esküvő, Balatonlelle és ami még hirtelenjébe közbejön.

Néhány fotó azokról, akikkel együtt töltöttem a nyár legszebb napjait: unokaöcsik és unokahugik szüleikkel fűszerezve :-)

Zsófi és Szabi

Barnika kissé álmosan :-)


Egy rakat Hegedűs

Mára ennyi telik tőlem, mert táborőrület van újfent, de még kipróbálom, hogy képes vagyok- e zenét is betenni: