Pages

2011. jan. 21.

helyzetjelentés

Hú de régen jelentkeztem, de persze ennek is megvan az oka: újra kiélhetem konferenciaszervezési hajlamaimat, ami egyrészt nagyon jó, másrészt baromi fárasztó. Igen, újra Zárt ajtók - nyitott lelkek, aminek nagyon örülök, főleg azért, mert már most szinte betelt a hely, így valószínűleg márciusban újra megismételjük. Ez azért nagyon jó visszajelzés, ugyanakkor eléggé nagy izgalom, hogy minden flottul menjen. Szerintem kiváló szakembereket sikerült megnyerni, remélem, hogy minden rendben lesz - mindenesetre idegeskedek vele eleget. De majd jön a beszámoló február 10-11. után. Most a legfontosabb feladat az adományvadászat - érdekes tapasztalataim vannak. Egy kicsit az az érzésem, hogy előbb adnak állatmenhelynek, mint az itt élő és dolgozó embereknek - de mit csodálkozok ezen, hiszen előbb volt Állatvédő Liga, mint Gyermekvédő Liga és a bv-kben dolgozók presztízse sem igazán magas. Abban a pillanatban, hogy megmondom, hogy mire kellene, távolságtartóak lesznek sokan, mintha nem érdemelnék meg az itt lévő fiatalok, hogy emberszámba vegyük őket. Azért ez engem elkeserít...
De hogy jobb dolgokról is írjak: egy jeles tudományos közeg tagja lettem, múlt héten az MTA Neveléstörténeti Albizottságának tagja lettem :-) - kellett bizony székfoglaló beszédet is tartani, természetesen gyermekvédelem története volt a témám: Karitativitás pro és kontra rendszabályozás a gyermekvédelemben. És persze hallgatva a kollégákat, Ugray Jánost és Rébay Magdit, rájöttem, hogy én mennyire elhagytam a hagyományos történész szemléletmódot, holott eredetileg ebben nevelődtem töri szakon, aztán egy kicsit átformált engem a pedagógia szak...
Mindezek közben persze orrvérzésig vizsgáztatok... Szóval mostanában valahogy így telnek, rohannak a napok.

6 megjegyzés:

Lizák Zsanett írta...

Gratulálok az MTA-hoz :)

Nem tudok lépést tartani azzal a tempóval, amellyel Te élsz. Én már abba is beleszédültem, hogy elképzeltem mi mindent csinálsz egyszerre :P

Milovszky Tamásné írta...

Ismeretlenül is gratulálok. Jelentkeztem én is, mert most írom a szakdolgozatomat a PTE-n, de sajnos már nem volt hely. Talán majd márciusban. A program nagyon érdekes, nem csoda, hogy minden hely betelt.

Unknown írta...

Köszönjük szépen, szeretettel várjuk márciusban :-)
Zsani, Neked is köszi a kedves sorokat, hát tényleg nem unatkozunk :-).

Fliegauf Gergely írta...

Zseni vagy! Gratulálok!

Unknown írta...

Na ez azért túlzás, de jólesett :-))) köszi!

Lívi írta...

Aztamindenit! :-o Le a kalappal, gratulálok!

Kb. ezer éve készülök Neked emailt írni - ezt most azért írom ide, hogy rugdossam magam kicsit ezügyben... :-D