Pages

2011. nov. 6.

Túl az ONK-n...

Több mint 10 évvel ezelőtt Csapó Benő indította el útjára a hagyományok szerint minden év őszében megrendezett Országos Neveléstudományi Konferenciát. Kezdettől fogva végigkísérhettem először hallgatóként, majd résztvevőként a konferencia útját, most pedig titkárként néztem végig a szervezéstől kezdve az utómunkálatokig. Azt elmondhatom, hogy az utóbbi hetek, hónapok legfőbb elfoglaltságom a XI. Országos Neveléstudományi Konferencia szervezése volt. Tanulságos kaland ez mindenesetre arról, hogyan kell bánni nehezen kezelhető és problémát problémára halmozó kiadókkal (sokkot kaptam, amikor megláttam a tollat, a kötetet - letagadom, hogy ehhez közöm volt), a lemondást meg nem értő büfésekkel, és a jelentkezők jogos, jogtalan igényeivel. Ez egy hosszú toleranciatréning volt számomra, megtapasztalhattam, mennyire nehéz úgy dolgozni, hogy nem Te választod meg azokat 100% mértékben, akikkel együtt akarsz dolgozni és akiket ismersz., akikben megbízol. Ha nem lett volna mellettem Kempf Kati, biztosan megőrültem volna, hihetetlen volt az az energia, erő, lelkesedés, ahogyan a problémákat kezelte. És talán hálás leszek azért is ennek a feladatnak, hogy a közvetlen tanszéki munkatársakkal egy véd- és dacszövetség, nagyon jó kis csapatmunka alakult ki: Baska Gabi, Pirka Vera, Garai Imre és Szabó Zoli volt a kemény mag, de háttérből támogattak minket igen sokan: Tészabó Juli, Busi Eti, Foghűy Kriszti, Csík Orsi, Salát Magdi, Pénzes Dávid, utolsó pillanatos segítségként Mag Mari, Csöndes Zsuzsi és Lukács Gizus. A konferencia napjain óriási nagy biztonságot adtak a regisztráción, a termek kezelésében azok a hallgatók, akik támogatták és őszi szünetüket feláldozva ott voltak a konferencián. A Bárczi-s kollégák Torontáli Nórával az élén hihetetlen nagy segítséget adtak, hogy minden flottul menjen. Az ellátás biztosításában a Trófea Grill munkatársai és vezetője, Horváth Tamás óriási nagy biztonságot adott. Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy ezt nem lehet megcsinálni ép ésszel, de sikerült. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy támogattak minket ebben a nagy munkában, elviselték türelmetlenségünket, kritikánkat, maximalizmusunkat. Gazdagabb lettem sok tapasztalattal, és azzal a tudattal, hogy az utam a tanítás, a gyermekvédelem (már amit hagytak belőle) és a kutatás. Azt hiszem, helyemen vagyok...