Pages

2008. okt. 12.

híradás

Hát megint csak egy gyors bejelentkezés. Csak rövid híradásra futja most, pedig annyi minden történt. Beindult mind a három helyen a tanítás, talán most legkevésbé a TÓFK-on sikerült jól szerveznem a dolgokat, folyamatosan morgok ... túl nagy a csoportlétszám, mindig keresztbeszerveződnek más programok, eszközhiány stb. Hétfőn már el is szégyelltem magamat, hogy mennyire ideges és türelmetlen vagyok. Szóval itt még eléggé rendesen küzdünk egymással, viszont a szakvizsgás csoport vidám társaság :-).
Az egyetemen nagyjából minden oké, bár csütörtökön nagyon kiakadtam az egyik csoportnál, azért hihetetlen, hogy milyen elkényeztetett egy-egy hallgató, a nálam gyakorlótanító hallgatót cseppet sem segítette, sőt kifejezetten ellenségesen reagált az egyik lány, amikor kérte őt egy szerepjátékra. Eddig ilyet nem pipáltam... De ettől a konfliktustól eltekintve érdeklődő, jó kis csapatjaim vannak mind a nappalin, mind pedig az estin. Kifejezetten jó volt a szombati nap, megint jó kis társaság jött össze.
És hát hasonlóan nagyon-nagyon élvezem a Rendőrtisztit, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom érezni magamat itt. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire aktívak és érdeklődőek a hallgatók a pedagógia iránt (is). Bár tényleg rengeteget rohangálok, meg persze készülök is, de sok-sok energiát és lelkesedést adnak ezek az órák. Ugyanúgy az aszódi filmklub. Judittal már egy hónapja csináljuk, és most az Operaháznak köszönhetően lehetőségünk volt elmenni a Fidelio főpróbájára és utána a Székely Bertalan teremben beszélgettünk a fiúkkal. Kicsit meg voltak illetődve, hát nem csodálom, hiszen közülük többen nem is voltak még soha sem színházban. Bár a darab borzalmas volt, nagyon nem tetszett ez a modern rendezés (de ezzel nem voltam egyedül, itt olvastam egy kritikát), de legalább ide is eljutottunk. A darab után két csapattal is beszélgettünk. Ott volt egy kolléga, Fliegauf Gergely a Rendőrtiszti Főiskoláról és egy börtönből szabadult fiatalember. Hárman ültünk le először az aszódiakkal, utána meg a Fazekas Gimis gyerekekkel. Teljesen más volt mind a két beszélgetés, de élmény volt. Érdekes dolgokat mondott Gergely is, és még izgalmasabb dolgokat olvashatunk blogjában.
Voltam konferenciákon, ahol németül kellett előadni, jelentem túléltem és a szokásos következtetést levontam: meg kéne tanulni németül tisztességesen. De maga a konferencia jó volt, és persze főleg az utána lévő borkostolás, a Sike pincészetben voltunk, nem volt rossz :-).

2 megjegyzés:

Lívi írta...

Fú, ez a bv-s blog :-o
Leragadtam vagy egy órára...

Unknown írta...

Nem csodálom, én is rendszeres olvasója vagyok már régóta :-).