ez történt mostanában...

Túléltük a vizsgaidőszakot, baromi sok vizsgáztatással fűszerezve, a végén már nagyon kínlódtunk mindannyian: hallgatók és oktatók egyaránt. Most már csak a felvételik vannak hátra a jövő héten, meg július 14-én egy csoporttal megyek Szegedre a Csillagba - majd beszámolok arról, hogy mit tapasztaltunk. Kíváncsian várom.
Erről jut eszembe, sajnos nem nyertünk azon a pályázaton, amit áprilisban adtunk be, persze semmilyen értelmezhető visszajelzést nem kaptunk, hogy miért nem, mert szakmailag csak dicsérték. No mindegy, nem adjuk fel, keresgéljük a lehetőségeket, mert szerintem nem volt rossz, amit kitaláltunk. Azért be kell vallanom őszintén, nem bánom annyira, mert így legalább lesz egy kis nyári lazítás és nem feszít a pályázati határidő. A csoportokat elkezdjük majd Tökölön és Aszódon is, de csak szeptembertől. Ja, még egy dolog: megalakultunk mint Kriminálpedagógiai, -pszichológiai Szakmai Műhely - kutatások, pályázatok - valami ilyesmikben gondolkodunk, kiváló kollégákkal együttműködve. Azt hiszem, hogy más különösebb esemény nem történt szakmai téren. Jó lesz egy kicsit "letenni a lantot" és kikapcsolódni néhány hétre, július 20-tól én is lábamat fogom lóbálni, hiszen nyár van :-).

A gyermekvédelmis csoport :-)

Büszkeség…

Sok mindenkire lehetek büszke, legelőszöris Anyura, aki megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet :-). Azt hiszem, hogy ha pedagógusideálra kell gondolnom, akkor ő nekem mindig is az volt, gyerekkoromban rengeteget jártam vele a zenesuliba, ahol tanított és borzasztóan élveztem ahogy foglalkozik diákjaival, sose tudtam elképzelni más területet magamnak, mind a pedagóguspálya – hát ezt is tőle kaptam. Szerintem zseniális pedagógusként is :-).

És büszke vagyok a szakvizsgás gyermekvédelmis csoportomra és a hozzájuk kapcsolódó “tiszteletbeli” gyv-is –inklúziós csoportra is, akik most záróvizsgáztak. Hihetetlen, hogy már két éve annak, hogy elkezdtük a közös munkát. Szinte még most is a szemem előtt van az, ahogy a 205-ös terembe bezsúfolódtunk az első tájékoztatásra. Nekem is összeszorult egy kicsit a gyomrom, hiszen az első olyan csoportom volt az egyetemen, akiknek a képzéséért, ügyes-bajos dolgaiért én voltam a felelős. Jó volt megismerni Benneteket, látni azt, hogy ki hogyan változott gondolkodásában, milyen úgy felismeréseket, utakat tettünk meg közösen. Sokfélék voltunk, de ez nagyon jó volt, hiszen mindenki a saját személyével hozzátett valamit a csoporthoz, így lettünk  igazi csoporttá, ahol voltak szakmai viták, közös kirándulások, drukkolások, szomorkodások, amikor valamelyik társnak problémája volt, de nevettünk sokat, megbontottuk egy kicsit a Kazy péntek délutáni csendjét, felkavartuk a fogadóintézmények életét. Sokat tanultam Tőletek abban, hogyan kell munka és család mellett a maximumot kihozni magából az embernek. És büszke lehettem Rátok, mert a záróvizsgán tanúságát adtátok annak, hogy az elméletben tanultakat a saját gyakorlati, sőt magánéletébe hogyan tudjátok bekapcsolni. És azt hiszem, hogy ez a legfontosabb…

Zseniális és elgondolkodtató :-)

munka ünnepe

régen jelentkeztem már, de az utóbbi hónap iszonyú zsúfolt volt. Volt olyan dolog, ami váratlanul jött közbe, betegségek meg miegyebek, meg aztán voltak azok, amik amúgyis voltak. Szóval nem volt egy unalmas hónap... De ezzel nem voltam egyedül - ez azért vigasztal :-). No de mi minden történt? Voltam Egerben, Fürstenfeldben - mind, mind szakmai programok. Az utóbbi egy nemzetközi konferencia volt, ahol Podráczky Judittal együtt dolgoztunk ki egy neveléstöris témát és - hála Szabó Gyurinak - németül adtam elő. Persze szokás szerint rájöttem arra, hogy mennyire nem tudok németül beszélni... A konferencia előtt pánikszerűen a könyvtárba beköltöztem néhány napra, hát nagyon utolsó pillanatos vagyok... No de túlvagyunk, András még meg is volt elégedve velünk, meg az egyik német professzornő a kölni egyetemről teljesen fellelkesedett a 19. századi tanítónői pályán lévő cölibátus miatt. Az volt a lényeg az egész anyagnak, hogy megnéztük, miként nőiesedik el a kisdedóvói és tanítónői pálya, milyen pro és kontra érvek jelennek meg a női tanítók és kisdedóvókkal kapcsolatban. Az, ami baromi érdekes volt, hogy felmerült a kérdés, lehet- e férjezett egy tanítónő vagy nem? A Nemzeti Nőnevelés folyóiratban elég sok írás jelent meg ezzel kapcsolatban, azokat néztem meg. Jó volt egy kicsit neveléstörténészkedni, az utóbbi években erre nem volt nagyon lehetőségem. Egy kicsit leporoltam a port a történész diplomámról :-). Amúgy Fürstenfeld nagyon helyes kis város, csak annyi volt a baj, hogy időnk nem volt arra, hogy sétáljunk, na de azért sikerült egy-két fényképet csinálni:

E két utazás mellett ment a szokásos menet: szakdolgozathegyek, most meg írom a bírálatokat, órák és egyre több kliens. Azt nem tudom, hogy most miért találnak meg ennyire bennünket, de szinte minden héten 10-15 telefon jön, hogy nem vállalunk- e még. De sajnos telt házat kell mondanunk, mert belesüllyedünk a sok dologba és a végén még annak se tudunk segíteni, akinek esetleg még tudnánk.

Amúgy a bv világ is kezd beszippantani mindenféle szempontból :-). Ezt egyáltalán nem bánom, sőt... nagy kaland ez az egész. Ha megnyerjük a pályázatot, akkor még inkább benne lesz Aszód mellett Tököl is az életemben. Most kedden voltam egy csoporttal bent, megint jól sikerült, pont belecsöppentünk a sportnapba, amiről még a bvop oldalán is lehet olvasni: itt. Hát azt hiszem, hogy nem nagyon volt még példa arra, hogy 250 férfi előtt trappoltak el a lányhallgatók, volt ám fütyülés meg taps :-). Megyünk máj. 20-án is, meg közben lesz még egy jó kis konferencia, máj. 14-én a Budapesti Fegyház szervezésében.

Biztosan sok mindent elfelejtettem, de mára ennyi telt tőlem. Holnap jön az egész nagy család :-).

megvan, megvan...

mai nap gyümölcse: a pályázat úgy látszik sínen van :-) - bár ráment az egész nap, de megvan Tököl részéről is az engedély - hogy én ennek mennyire örülök :-) ennél már csak az lenne jobb dolog, hogyha még nyernénk is a pályázaton... annyira izgalmas lenne, bár kicsit öncélú a részemről, mert az a két hely lenne benne, amelyik nekem olyan sokat jelent, de jó ügyet szolgálnánk... hiszek abban, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőkkel való bármilyen program csak jó ügy lehet, nem? :-) na akkor visszatérek a 19. századi nőneveléshez :-)))

hát ha én még egyszer

- ennyi szakdolgozót vállalok,
- pályázatírásra adom a fejemet,
- elvállalok ügyeletet,
- Ausztriába készülök egy konferenciára,
- tökéletes nagytakarítást akarok csinálni
- szuper nagynéni akarok lenni

és mindezt egyszerre a tavaszi szünetben, akkor arra kérek valakit, lőjjön le :-). Ígérem, enyhítő körülmény lesz. Ebben az egészben csak az a csúcs, hogy amúgy mindezeket ráadásul még élvezem is... na jó, a takarítást nem annyira...