Sok mindenkire lehetek büszke, legelőszöris Anyura, aki megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet :-). Azt hiszem, hogy ha pedagógusideálra kell gondolnom, akkor ő nekem mindig is az volt, gyerekkoromban rengeteget jártam vele a zenesuliba, ahol tanított és borzasztóan élveztem ahogy foglalkozik diákjaival, sose tudtam elképzelni más területet magamnak, mind a pedagóguspálya – hát ezt is tőle kaptam. Szerintem zseniális pedagógusként is :-).
És büszke vagyok a szakvizsgás gyermekvédelmis csoportomra és a hozzájuk kapcsolódó “tiszteletbeli” gyv-is –inklúziós csoportra is, akik most záróvizsgáztak. Hihetetlen, hogy már két éve annak, hogy elkezdtük a közös munkát. Szinte még most is a szemem előtt van az, ahogy a 205-ös terembe bezsúfolódtunk az első tájékoztatásra. Nekem is összeszorult egy kicsit a gyomrom, hiszen az első olyan csoportom volt az egyetemen, akiknek a képzéséért, ügyes-bajos dolgaiért én voltam a felelős. Jó volt megismerni Benneteket, látni azt, hogy ki hogyan változott gondolkodásában, milyen úgy felismeréseket, utakat tettünk meg közösen. Sokfélék voltunk, de ez nagyon jó volt, hiszen mindenki a saját személyével hozzátett valamit a csoporthoz, így lettünk igazi csoporttá, ahol voltak szakmai viták, közös kirándulások, drukkolások, szomorkodások, amikor valamelyik társnak problémája volt, de nevettünk sokat, megbontottuk egy kicsit a Kazy péntek délutáni csendjét, felkavartuk a fogadóintézmények életét. Sokat tanultam Tőletek abban, hogyan kell munka és család mellett a maximumot kihozni magából az embernek. És büszke lehettem Rátok, mert a záróvizsgán tanúságát adtátok annak, hogy az elméletben tanultakat a saját gyakorlati, sőt magánéletébe hogyan tudjátok bekapcsolni. És azt hiszem, hogy ez a legfontosabb…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése