Éves beszámoló

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan repülnek a napok, hetek, hónapok - ismét jöhet az éves beszámoló. A 2018-as évben számos változást, kihívást éltünk át. Az első nagy változás a munka területén történt: február 1-jétől eljöttem az ELTE-ről. Nehéz, de most úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam - a baráti és szakmai kapcsolatok megmaradtak, és be kell vallanom az őszi félévben visszatértem egy kis óraadói feladatra, így nem szakadok el teljesen a pedagógusképzéstől, a neveléstudománytól. A munka terén is voltak kihívások: nem unatkoztunk, de számos olyan feladat volt, amiből rengeteget tanultam, új kollégákat ismerhettem meg. A Tanszéken az idén sem tétlenkedtünk, kutattunk, oktattunk, képzést fejlesztettünk - nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok, mint a közvetlen kollégáim. Belekapcsolódtam több projektbe - az iskolai szociális segítő projekt kicsit kárpótolt azért, hogy ha már el is szakadtam a pedagógusképzéstől, mégis kaptam lehetőséget arra, hogy megnézhessem ez a területet. Bár szakmailag vannak kétségeim, de jó volt újra gyermekvédelemmel foglalkozni. Hihetetlen sokat tanultam azoktól a kollégáktól, akikkel közösen dolgoztunk a rendvédelmi tréneri projektben - melós volt, és még tart az adminisztratív része, de érdekes, izgalmas szakmai kaland volt. Mint ahogy a körzeti rendész projekt, melyet Katával közösen koordináltunk. A hazai projektek mellett a külföldi projektünk is a végéhez ért - ennek lelke Márti volt, nagyon hálás vagyok neki, hogy ennyire belevetette magát ebbe a dologba. Az utolsó hetek is hoztak szakmai kalandot - kicsit közelebbről megismerhettem a kiképzést, a kiképző kollégákat. Azért árnyalódik bennem a kép, eléggé rendesen :-). Jó érzés volt, hogy kollégáimra (Márti, Szandra, Andi, Niki, Kata) az egész évben számíthattam, feláldozták nyarukat a közös munkáért. Bár tényleg sok dolog történt, de egy nagy hiátusom van - minden évben azt gondolom, hogy ez lesz az az év, amikor végre kipipálhatom a habilitációt. Hát ez sem az az év volt... És a nyelvi kompetenciáim sem fejlődtek... szóval azért van még hova kupálódnom. 

A családban a szép napok mellett voltak nehéz, kórházas napok  - remélem, hogy ezen a téren is pozitív változások lesznek. Nem egyszerű az élet azért a magyar egészségügyben, bár az orvosokra nem lehet panaszunk. Az egyik legnagyobb öröm a keresztgyerekek, unokaöcsék, unokahúgok sikerei, boldogsága. Tényleg a világ legjobb dolga nagynéninek, keresztanyának lenni. A közös családi nyaralás, a karácsonyi közös zenélés mind-mind olyan dolog, amitől szebb lett az életünk. Mint ahogy a barátainktól is - bár sajnos nagyon kevés időnk volt rájuk. 

Számos dolog volt, ami miatt örülhettem. Talán ez az év volt az első az utóbbi évtizedben, hogy egy kicsit tudatosabban elkezdtem biztosítani magamnak azt a bizonyos énidőt. Elkezdtem mozogni, amiben óriási nagy szerepe volt Norbinak, aki zseniális edző. A mozgás öröme mellett kaptam egy olyan szakmai elismerést, ami megmelengette a szívemet - a gyermekvédelmi szakma ismerte el az elmúlt 20 évemet. 

Sok ember támogatott idén is, sokan viseltek el a nehezebb napokon, segítettek akkor, amikor elakadtam és velem együtt örültek. Hát tényleg jó nekem :-)