Jó régen írtam, visszagondolva az elmúlt hónapokat, nem is csodálom. Pedig történtek jó dolgok is. Voltunk a havas Rómában, elnyertünk egy pályázatot és lesz újra tököli konferencia. Meg beindítottunk egy új blogot a lelkes hallgatókkal: Tapasztalatok a gyermekvédelemben.
2012. febr. 22.
2012. jan. 20.
Széljegyzetek egy konferencia margójára
Régen voltam olyan konferencián, ami dilemmákat indított el bennem, de most ebben a szerencsés helyzetben voltam, hiszen a héten (vizsgáztatás helyett, előtt és után) 2 napig a resztoratív igazságszolgáltatásról hallottam az OKRI és a Foresee által szervezett Mereeps projektről szóló konferencián. Nem tudom olyan korrekten leírni az eseményeket mint Kovács Mihály tette blogjában, akinek fölöttébb hálás vagyok, hogy összefoglalójával még inkább segített abban, hogy néhány személyes gondolatot írjak az elmúlt két napról.
Minden tiszteletem a szervezőké, amellett, hogy minden zökkenőmentes volt, érdekes és elgondolkodtató szakmai programokról hallhattam. Szeretem azokat a projekteket, ahol az akciókutatás, a fejlesztés van középpontban, nem egyszerű feladatra vállalkoztak a kollégák, ilyen remek törekvés volt ez a projekt is. Fellegi Borcsa szavaival élve "egy háromszög alapú figurát akarunk beilleszteni egy kör alakú alapba" - de vajon tekinthetünk úgy a bv világra, hogy csak és kizárólag háromszög? Vagy nem csak mi, civilek, látjuk háromszögnek őket? És vajon mindenkit be kell illeszteni a kör alakú alapba? Mi van akkor, ha nem képes átalakulni, mert ő úgy érzi jobban magát, neki az ad biztonságot, vagy mert az az egyszerűbb? Hogyan tehetem érdekeltté a személyi állományt, hogy a háromszögből gömbbé váljon a kedvemért?
Azt hiszem, hogy a mediáció beillesztése ebbe a világba egy komoly szervezeti kultúrafejlesztést, szemléletmódbeli váltást is kell jelentsen, ennek mikéntje nem olyan egyszerű, ezt saját magam is tapasztaltam. Nemrég rendőrkapitányoknak tartottam tréninget - amellett, hogy egy remek napot tölthettem el velük, megtapasztaltam, hogy a rendvédelemben nevelkedett egyének szemléletmódját nem egyszerű egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, egy hierarchikus világban, ahol nemcsak "kliens"/vádlott/fogvatartott és köztük vannak távolságok, hanem akár rendfokozatból eredően egymás közötti, ott egy partneri viszonyra építő szemléletmódot, módszert elfogadtatni nehéz feladat. De nem reménytelen... csak ahhoz igen nagy mértékű segítségnyújtás, támogatás kell - tetszett, hogy erre törekedtek a projektben. Mert ez arról is szól, hogy nemcsak a fogvatartottakra, hanem a velük foglalkozókra is fókuszálunk - nekem ez folyamatos vesszőparipám.
Azt hiszem, hogy idő kell ennek a projektnek az igazi tartós hatását tekintve: nem szeretem az indikátoros pályázatokat (tudom, vagy legalábbis tudni vélem, hogy miért is kell), mert nem a felmutatott esetek lehetnek mindig a lényegesek, hanem az, hogy a mediátori képzésben részt vett egyén egy másfajta szemüvegen keresztül kezd el helyzeteket nézni - ezt nagyon jól mutatták a balassagyarmati nevelő történetei. Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos számára az, hogy milyen fontos gondolatot fogalmazott meg: lehet, hogy a módszer alkalmazásában nem profi, de más szemszögből is megtanulta nézni a helyzetet - ez pedig az első lépcsőfok a szemléletmódbeli változáshoz.
A két nap folyamán inkább a Balassagyarmati Fegyház és Börtönből hallottunk példákat, a tököli kollégák nem számoltak be olyan látványos sikerekről. Nem gondolom, hogy ez bárkinek a hibája lenne, de talán ez a tapasztalat azt a dilemmát is felveti, hogy alkalmas- e a serdülő fogvatartotti korosztály arra, hogy velük ezzel a módszerrel dolgozzunk? Mi az, ami sikeressé teheti e nehéz korosztály egymás közötti mediációját? Hogyan tudja a rendvédelmi hierarchiában ezt a kettős szerepkonfliktust kezelni a nevelő? Vajon képes- e egy civil mediátor mediálni a bv-kben fogvatartottak között? - ez a módszeren túlmutató kérdés, azt hiszem, de talán megérne egy misét.
Be kell vallanom őszintén, hogy nem hiszem, hogy a mediáció az egyetlen, egyetemes MÓDSZER és mindenkinél használható, de ez a konferencia maximálisan meggyőzött arról, hogy átgondoltan, tudatosan beépítve egyfajta alternatívaként igenis van helye a kriminál- és börtönpedagógiai munkában, a fogvatartotti konfliktusok, az áldozat-sértett közötti jóvátételi eljárás területén. Nem bántam meg, hogy ott voltam...
2011. dec. 27.
Itt jártunk...
Lelkes család- és gyermekvédős nappalis, neveléstudományi MA-s levelezős hallgatókkal két családok átmeneti otthonába és egy családsegítő szolgálatnál jártunk karácsony előtt: vittünk az általuk összegyűjtött adományokat, szeretetet, egy kis közös zenélést, játékot. Jó volt látni a családok örömét, a gyerekek játékát és nem utolsósorban a hallgatók lelkesedését. Büszke voltam rájuk... Köszönöm Mindenkinek ezt a két napot!
2011. dec. 1.
karácsonyi adomány
Igazán büszke vagyok a nappali tagozatos család- és gyermekvédős hallgatókra emiatt az ötlet miatt, amennyire tudom támogatom. Örülnénk annak, hogyha Ti is hozzá tudnátok járulni amennyire csak tudtok, ha másként nem, akkor azzal, hogy facebookra, iwiwre kiteszitek. Köszönöm! Majd jövök részletes beszámolóval, de most dolgozatokat javítok...Judit
Kedves Ismerőseim!
Az ELTE család-, és gyermekvédő szakja karácsony alkalmából adomány
gyűjtésbe fogott gyermekotthonok és gyermekvédelmi intézményekben élő
gyermekek számára!
Lehet segíteni játékokkal, tartós élelmiszerrel, papíráruval,
ajándékcsomagokkal, de akár pénzzel is! Kérek mindenkit, aki úgy érzi,
hogy szeretne segíteni abban, hogy ezek a gyerekek is mosolyogjanak
karácsonykor, az állítson össze egy kis csomagot, melyet személyesen
bevihet az ELTE-PPK (1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.) épületébe, a
210-es szobába (hétfőtől-csütörtökig 9-16 óráig és pénteken 9-15 óráig)
Kempf Katalinnak. Amennyiben pénzt szeretnél adományozni, arra is van
lehetőség, szintén Kempf Katalinnál hagyható a pénz. Minden átvett
adományról igazolást állítunk ki és tájékoztatjuk az adományozót, hogy
mely intézménybe juttattuk el ajándékát. Illetve, ha nem ér rá az
adományozó, akkor felveheti a kapcsolatot a hallgatókkal az
elte.csv@freemail.hu e-mail címen! További információk kérhetők Hegedűs
Judittól, aki a szakirány felelőse (hegedus.judit@ppk.elte.hu).
Köszönünk minden segítséget! Kérlek titeket osszátok meg, és osztassátok
meg ismerőseitekkel is ezt az üzenetet! Szép karácsonyt kívánnak az ELTE
PPK család- és gyermekvédő tanári mesterképzés hallgatói! 2011. nov. 6.
Túl az ONK-n...
Több mint 10 évvel ezelőtt Csapó Benő indította el útjára a hagyományok szerint minden év őszében megrendezett Országos Neveléstudományi Konferenciát. Kezdettől fogva végigkísérhettem először hallgatóként, majd résztvevőként a konferencia útját, most pedig titkárként néztem végig a szervezéstől kezdve az utómunkálatokig. Azt elmondhatom, hogy az utóbbi hetek, hónapok legfőbb elfoglaltságom a XI. Országos Neveléstudományi Konferencia szervezése volt. Tanulságos kaland ez mindenesetre arról, hogyan kell bánni nehezen kezelhető és problémát problémára halmozó kiadókkal (sokkot kaptam, amikor megláttam a tollat, a kötetet - letagadom, hogy ehhez közöm volt), a lemondást meg nem értő büfésekkel, és a jelentkezők jogos, jogtalan igényeivel. Ez egy hosszú toleranciatréning volt számomra, megtapasztalhattam, mennyire nehéz úgy dolgozni, hogy nem Te választod meg azokat 100% mértékben, akikkel együtt akarsz dolgozni és akiket ismersz., akikben megbízol. Ha nem lett volna mellettem Kempf Kati, biztosan megőrültem volna, hihetetlen volt az az energia, erő, lelkesedés, ahogyan a problémákat kezelte. És talán hálás leszek azért is ennek a feladatnak, hogy a közvetlen tanszéki munkatársakkal egy véd- és dacszövetség, nagyon jó kis csapatmunka alakult ki: Baska Gabi, Pirka Vera, Garai Imre és Szabó Zoli volt a kemény mag, de háttérből támogattak minket igen sokan: Tészabó Juli, Busi Eti, Foghűy Kriszti, Csík Orsi, Salát Magdi, Pénzes Dávid, utolsó pillanatos segítségként Mag Mari, Csöndes Zsuzsi és Lukács Gizus. A konferencia napjain óriási nagy biztonságot adtak a regisztráción, a termek kezelésében azok a hallgatók, akik támogatták és őszi szünetüket feláldozva ott voltak a konferencián. A Bárczi-s kollégák Torontáli Nórával az élén hihetetlen nagy segítséget adtak, hogy minden flottul menjen. Az ellátás biztosításában a Trófea Grill munkatársai és vezetője, Horváth Tamás óriási nagy biztonságot adott. Voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy ezt nem lehet megcsinálni ép ésszel, de sikerült. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy támogattak minket ebben a nagy munkában, elviselték türelmetlenségünket, kritikánkat, maximalizmusunkat. Gazdagabb lettem sok tapasztalattal, és azzal a tudattal, hogy az utam a tanítás, a gyermekvédelem (már amit hagytak belőle) és a kutatás. Azt hiszem, helyemen vagyok...
2011. okt. 13.
2011. aug. 28.
Válasz Orsós András kérdésére
A facebook-on egyik kedves ismerősöm, Orsós András kérdezte a véleményemet erről az ügyről. Érdekes és nagyon szakmai kérdést vet fel ez a ügy: vajon mennyi joga van és milyen eszközök léteznek az ön- és közveszélyes gyerekek fékezésére? Néhány évvel ezelőtt felháborodottan vertem volna a tam-tam dobot, de ma már nem ennyire feketén-fehéren értékelem a helyzetet, mint néhány évvel ezelőtt. Hiszem és vallom, hogy tilos bármilyen hatalmi helyzetben visszaélni hatalmunkkal - és ez - látszólag - egy ilyen helyzet, de vajon itt minden esetben a hatalommal való visszaélésből cselekszenek így? Ebben már korántsem vagyok biztos. Ha egy gyerek bármilyen okból (akár kábítószer-fogyasztásból, vagy pszichiátriai betegségből adódóan) annyira agresszív lesz, olyan viselkedést produkál, hogy tör-zúz, nekiront a gyerekeknek, az ablakból ki akar ugorni stb., vajon nem jobb neki, ha mást nem tudnak csinálni a kollégák, hogy egy biztonságos helyre viszik, ahol figyelik, nem hagyják magukra és dühönghet? Nem bezárják és étlen-szomjan, indok nélkül ott tartják, hanem hagyják, hogy lehiggadjon felügyelet mellett. Annyiszor felmerül a kérdés, vajon az egyén és a csoport érdeke a döntőbb? Ha bent hagyom a csoportban, miképpen fog hatni a többiekre? Milyen károkat fog okozni társaiban, a környezetében? Amikor olyan gyerekkel találkozik az ember, aki egymaga széttép egy matracot, akkor azt hiszem, hogy jobb elkülöníteni és olyan szakember segítségét kérni, aki ért hozzá. Nem azt mondom, hogy jó a dühöngőszoba, de nézzük meg már, hogy a gyermekotthonokban, zárt intézetekben - mondjuk nem Budapesten, hanem egy kevésbé frekventált vidéken, ahol még kevesebb az esély gyermekpszichiáterhez hozzájutni, ezt Szabó Máté ombudsman is megerősíti - milyen lehetőségeik vannak a munkájukat amúgy jól végző kollégáknak. Vajon mennyire készítették, készítettük fel őket ilyen helyzetek kezelésére? - ezek mind-mind olyan kérdések, amiket ritkán teszünk fel magunknak és még ritkábban válaszolunk rá. De az éremnek van másik oldala is: nem ismerem, nem tudom, hogy Kecskeméten mi a helyzet, de ha kívülállóként és elméleti szinten, az íróasztal mögül nézem a helyzetet, akkor előfordulhat a hatalommal való visszaélés is, amikor az elzárást, elkülönítést fegyelmezésként használják - erre nagyon jó kis olvasmány Foucault alapműve (hát ha valakinek meglenne: Felügyelet és büntetés... nekem csak fénymásolatban van meg, már évek óta vadászok rá...). Ez pedig erkölcsileg, pedagógiailag elítélendő és büntetendő, ez ellen pedig minden eszközzel és emberjogi szervezettel együtt küzdök. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az utóbbi esetben sem biztos, hogy büntetésre van szükség, hanem talán szakmai segítségre, támogatásra, hogy a rosszul berögződött problémakezelésük konstruktívabb legyen.
Röviden és velősen ez a véleményem kedves András :-). És ha már itt tartunk, kíváncsian és félve várom, mi is lesz a fiatalkorúak ügyével, hogy kissé leegyszerűsítve bárki tárgyalhatja ügyüket...
Röviden és velősen ez a véleményem kedves András :-). És ha már itt tartunk, kíváncsian és félve várom, mi is lesz a fiatalkorúak ügyével, hogy kissé leegyszerűsítve bárki tárgyalhatja ügyüket...