Régen voltam olyan konferencián, ami dilemmákat indított el bennem, de most ebben a szerencsés helyzetben voltam, hiszen a héten (vizsgáztatás helyett, előtt és után) 2 napig a resztoratív igazságszolgáltatásról hallottam az OKRI és a Foresee által szervezett Mereeps projektről szóló konferencián. Nem tudom olyan korrekten leírni az eseményeket mint Kovács Mihály tette blogjában, akinek fölöttébb hálás vagyok, hogy összefoglalójával még inkább segített abban, hogy néhány személyes gondolatot írjak az elmúlt két napról. Minden tiszteletem a szervezőké, amellett, hogy minden zökkenőmentes volt, érdekes és elgondolkodtató szakmai programokról hallhattam. Szeretem azokat a projekteket, ahol az akciókutatás, a fejlesztés van középpontban, nem egyszerű feladatra vállalkoztak a kollégák, ilyen remek törekvés volt ez a projekt is. Fellegi Borcsa szavaival élve "egy háromszög alapú figurát akarunk beilleszteni egy kör alakú alapba" - de vajon tekinthetünk úgy a bv világra, hogy csak és kizárólag háromszög? Vagy nem csak mi, civilek, látjuk háromszögnek őket? És vajon mindenkit be kell illeszteni a kör alakú alapba? Mi van akkor, ha nem képes átalakulni, mert ő úgy érzi jobban magát, neki az ad biztonságot, vagy mert az az egyszerűbb? Hogyan tehetem érdekeltté a személyi állományt, hogy a háromszögből gömbbé váljon a kedvemért?
Azt hiszem, hogy a mediáció beillesztése ebbe a világba egy komoly szervezeti kultúrafejlesztést, szemléletmódbeli váltást is kell jelentsen, ennek mikéntje nem olyan egyszerű, ezt saját magam is tapasztaltam. Nemrég rendőrkapitányoknak tartottam tréninget - amellett, hogy egy remek napot tölthettem el velük, megtapasztaltam, hogy a rendvédelemben nevelkedett egyének szemléletmódját nem egyszerű egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, egy hierarchikus világban, ahol nemcsak "kliens"/vádlott/fogvatartott és köztük vannak távolságok, hanem akár rendfokozatból eredően egymás közötti, ott egy partneri viszonyra építő szemléletmódot, módszert elfogadtatni nehéz feladat. De nem reménytelen... csak ahhoz igen nagy mértékű segítségnyújtás, támogatás kell - tetszett, hogy erre törekedtek a projektben. Mert ez arról is szól, hogy nemcsak a fogvatartottakra, hanem a velük foglalkozókra is fókuszálunk - nekem ez folyamatos vesszőparipám.
Azt hiszem, hogy idő kell ennek a projektnek az igazi tartós hatását tekintve: nem szeretem az indikátoros pályázatokat (tudom, vagy legalábbis tudni vélem, hogy miért is kell), mert nem a felmutatott esetek lehetnek mindig a lényegesek, hanem az, hogy a mediátori képzésben részt vett egyén egy másfajta szemüvegen keresztül kezd el helyzeteket nézni - ezt nagyon jól mutatták a balassagyarmati nevelő történetei. Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos számára az, hogy milyen fontos gondolatot fogalmazott meg: lehet, hogy a módszer alkalmazásában nem profi, de más szemszögből is megtanulta nézni a helyzetet - ez pedig az első lépcsőfok a szemléletmódbeli változáshoz.
A két nap folyamán inkább a Balassagyarmati Fegyház és Börtönből hallottunk példákat, a tököli kollégák nem számoltak be olyan látványos sikerekről. Nem gondolom, hogy ez bárkinek a hibája lenne, de talán ez a tapasztalat azt a dilemmát is felveti, hogy alkalmas- e a serdülő fogvatartotti korosztály arra, hogy velük ezzel a módszerrel dolgozzunk? Mi az, ami sikeressé teheti e nehéz korosztály egymás közötti mediációját? Hogyan tudja a rendvédelmi hierarchiában ezt a kettős szerepkonfliktust kezelni a nevelő? Vajon képes- e egy civil mediátor mediálni a bv-kben fogvatartottak között? - ez a módszeren túlmutató kérdés, azt hiszem, de talán megérne egy misét.
Be kell vallanom őszintén, hogy nem hiszem, hogy a mediáció az egyetlen, egyetemes MÓDSZER és mindenkinél használható, de ez a konferencia maximálisan meggyőzött arról, hogy átgondoltan, tudatosan beépítve egyfajta alternatívaként igenis van helye a kriminál- és börtönpedagógiai munkában, a fogvatartotti konfliktusok, az áldozat-sértett közötti jóvátételi eljárás területén. Nem bántam meg, hogy ott voltam...
