Kettős-ég

A szokásos évvégi beszámolón gondolkodva erről a 2022-es évről a kettős-ég szó jutott eszembe: mintha egy hullámvasúton ülve nyargaltam volna végig ezt az évet. A hihetetlen jó dolgok mellett voltak nagyon szomorú napok, a felhőtlen boldog pillanatok mellett az orvosi eredményre váró feszült hetek, majd a hála, a megkönnyebbülés, a büszkeség jellemezte a napjaimat. 

A szép napok közé tartoztak a szokásos családi nyaralásaink, a közös családi napok, a szokásos karácsonyi közös zenélések, játék a gyerekekkel. Hihetetlen büszke nagynéni vagyok: az elsőt most kezdő keresztfiútól kezdve a dolgozó egyetemistáig mindenféle korosztály van a családban, annyira jó látni bennük a jövőt. 2023-ban lesz érettségizőnk – izgalmas napok várnak ránk. Persze a szokásos, minden évben megfogalmazott gondolat, miszerint de jó lenne több időt velük együtt tölteni, ma is aktuális. 

A barátok támogatását ebben az évben is élvezhettem – a BIG FIVE baráti társaságunk, a szakmai területről származó barátok, régi baráti kapcsolatok újraéledése mind-mind nagyon sokat jelentettek a nehéz napokban (is). 

Az év egyik legszebb napja a habilitációs oklevél átvételének napja volt, amikor újra csak hálát adhattam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy azt csinálom, amit nagyon szeretek, hogy nem kellett lemondanom sem a neveléstudományról, sem a rendészetről, és hogy olyan szakmai közösségben nevelődhettem, ahol emberileg és szakmailag is sok-sok támogatást kaptam és kapok a mai napig. Jó volt, hogy ebben az örömteli pillanatban velem volt a családom, persze ilyenkor még inkább hiányzik az Édesapám... 

A családi dolgokon túl azért voltak szép napok a szakmai életemben is. Márti doktori védésével megérhettem, hogy „megszületett” az első önállóan témavezetett, végzett hallgatóm. Különösen örültem annak, hogy Márti lett az első, mert mióta az RTK-n dolgozom, ő az egyik legfőbb segítőm, támogatóm. A mély pillanatok közé tartoztak azok a napok is, amikor az ukrán háború miatt önkénteskedve segíthettem. Idén is voltak jó kis tréningek egyetemen belül és kívül, Erikának köszönhetően újabb projektekben is részt vehettem, valamint talán a szívemnek a legfontosabb, hogy elkezdtük kidolgozni egy bántalmazott gyermekek meghallgatását támogató képzést Csillával együttműködve. Andit váltva a tanszéken új kolléganő, Dorka támogatja a mindennapokat, itt is csak hálát tudok adni, hogy zökkenőmentes volt a váltás, pedig nem egyszerű pillanatokban érkezett meg Dorka sem. 

Voltak nagy szomorúságok ebben az évben is. Szakmai életem több meghatározó alakja meghalt. Szarka Attila, akinek köszönhetem azt, hogy a javítóintézetek világába bekerülhettem, Ruzsonyi Péter, aki az RTK-ra hívott és nagyon kedves kolléganőm, Kováts Daniella, akinek megnyugtató és odaforduló személye hihetetlen hiányzik a mindennapokból. 

Voltak nagyon nehéz napok, amikor szembesülhettem azzal, hogy döntéseket hozni és annak következményeit megélni nem olyan egyszerű – akkor, amikor az aktuális esemény zajlott, nagyon megviselt, de ma már hálás vagyok ezért a tapasztalatért is, mert sok mindent tanultam belőle. 

Májusban nagyon terveztem, hogy ez lesz az a nyár, amikor a habilitációs terheket letéve egy amolyan nagyon kikapcsolódós, Anyuval sokat barangolós nyár lesz, de az élet felülírta ezt. Igazi sztahanovista munkaerőhöz méltóan június végén derült ki, hogy egy onkológiai nőgyógyászati beavatkozás vár rám, így a barangolós nyárból egy lábadozó nyár lett, miközben vártam a szövetminta eredményét, próbáltam erőre kapni. Nem hazudok, megijedtem, mint utóbb kiderült, hogy nagyobb az ijedelmem mint a baj, de azért szép jelzés volt az égiektől, hogy valamit nagyon nem csinálok jól, hogy muszáj lesz váltani. Ezt persze könnyebb mondani, mint csinálni, de rajta vagyok az ügyön. Bár az az igazság, hogy a munka mennyiségéből lejjebb nem tudtam adni, mert túl sok izgalmas, érdekes dolog van, és vannak olyan megkeresések, amire nem tudok és nem is szeretnék nemet mondani, viszont néhány stresszkeltő dolgot sikerült kitenni az életemből. És hát igen, el kell fogadnom azt is, hogy én sem vagyok a régi, nem tudom ugyanazt a tempót tartani, mint 15-20 évvel ezelőtt. Ezekben a napokban hihetetlen sokan támogattak, segítettek – hálás vagyok azért a sok-sok szeretetért, amit ezekben a napokban (is) kaptam családomtól, barátaimtól és közvetlen munkatársaimtól. 

A lábadozós nyarat követően azt gondoltam, hogy végre-végre majd a neveléstörténész barátokkal jól kikapcsolódok az ISCHE konferencián, amit sajnos elbuktam, mert covidos lettem. Azért ennek is vannak pozitívumai, mert így legalább innentől kezdve a feledékenységemet tudom mire fogni :-D.  Hát valahogy ez az év kissé betegesre sikerült, de bízom benne, hogy 2023 kegyes lesz hozzánk ezügyben. 

Hogy mik a tervek a következő évre? Ha már annyi teljesülne, hogy ne legyen rosszabb, mint a 2022-es év, én már boldog lennék. Jó lenne egy kis megnyugvás már minden téren, nemcsak a saját életünkben, hanem a világban is.